Építsünk az alapokra

A keresztyén iskolák igazgatói és igazgatóhelyettesei részére 2006. február 8. és 10. között konferenciát szervezett Budapesten a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetségének Európai Regionális Központja, ismertebb nevén az ACSI (Association of Christian Schools International).

A rendezvényen 23 oktatási intézmény vezetője vett részt. A határon túli magyar oktatási intézmények képviseletében a legtöbben Kárpátaljáról érkeztek. Az erdélyi magyar, ill. román egyházi iskolák pedagógusainak rendszeresen Gyulán szerveznek tanfolyamokat és szakmai továbbképzéseket. Egyébként összesen 16 ország egyházi iskoláit tömöríti a több mint tíz éve megalakult szervezet, melynek központi irodáját Demeter László és Kenyeres Anna vezeti. Szlovákiából az ACSI tagiskolái közé tartozik a Lévai Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium mellett a pozsonyi Narnia Egyházi Alapiskola, a kassai Komenský Evangélikus Gimnázium és a trencséni Kristína Roy Alapiskola. A konferencia célja az, hogy az együtt gondolkodás és egymás terhének, valamint örömének megismerése által erősítse a magyar keresztyén iskolák közötti szakmai és lelki kapcsolatokat, valamint a keresztyén iskolavezetés témakörében szakmai továbbképzést biztosítson az intézményvezetők részére.

A konferenciát Alan Brown, az ACSI igazgatója imával nyitotta meg, ezt követte Tom Mc Clure előadása Az igazságra építő vezetés témakörben. A kulcskérdés így hangzott: mi, pedagógusok, vezetők, hogyan lehetünk hatással a mai nemzedékre? Legtöbbször abba a hibába esünk, hogy többet foglalkozunk a látható dolgokkal, a cselekedetekkel. Szinte figyelmen kívül hagytuk a láthatatlant, azokat az értékeket, melyek a hitrendszerre épülnek. Ha a diákok biztonságban érzik magukat, tanulnak, ha nem érzik magukat biztonságban, teljesítenek. Az iskolavezetőknek fel kell tenniük a kérdést: meg vagyunk elégedve azzal, ahogy az iskolánk halad a cél elérése érdekében?

Más eredményt szeretnénk látni?

Az a baj, hogy sokszor a tankönyvekre hagyatkozunk, s nem tanítjuk meg gyerekeinket Isten igéje beépítésével gondolkodni. A miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója testvéri tanácsokkal látta el mindazokat, akik még kezdők a keresztyén iskolák vezetői posztján. A szolgálatról tartott megfontolandó tanácsokat. Jó tanácsként hangzott el, hogy légy szelíden határozott, ha tudod, hogy Isten ügyét képviseled. A vezetői bukást is tisztességgel kell tűrni, ugyanis vannak olyan helyzetek, melyek meghaladhatják a vezető képességeit, s az erkölcsi felelősséget is vállalni kell.

Demeter László Rick Horne Gúnyolódók és csúfolódók című könyvét mutatta be. Leggyakoribb ez a jelenség a felső tagozatosok és középiskolások körében. Ezeket a gyerekeket felelősségre kell vonnunk, nem haraggal, nem fenyegetéssel vagy észérvekkel, hanem cselekedetekkel kell fellépni a csúfolódókkal szemben. Egy osztály vagy iskola jellegét és lelkületét a hozzáállás határozza meg. A diákok tantárgyakhoz, egymáshoz való hozzáállása határozza meg azt, hogy egy-egy tantárgyon belül komolyan vegyék a keresztyén nézőpontot; sőt ez határozza meg még az iskola tanárainak és vezetőinek lelkesedését is.

Az első nap végén az iskolavezetők szabadon elbeszélgethettek intézményeik gondjairól, ezáltal jobban megismerhették a kollégák egy adott iskola problémáit, erősségeit.

Belső szabályokra, célkitűzésekre kell építeni

A következő napon újra Tom Mc Clure vette át a szót, aki az iskola diákokkal kapcsolatos célkitűzéseiről adott elő. Ahhoz, hogy egy keresztyén iskola jól működjön, belső szabályokra, célkitűzésekre kell építenie. Fontos, hogy az ACSI tagiskolák bibliai alapelveken nyugvó programokat, stratégiákat és módszereket dolgozzanak ki. Ilyenek: a hatékony kommunikációs képességek fejlesztése, az életre szóló tanulás iránti elkötelezettség, az intellektuális fejlődés elősegítése, a problémamegoldó képességek fejlesztése. A rendezvény végén a magyarországi előadók ígéretet tettek, hogy szívesen ellátogatnak bármelyik iskolába bármely témában előadásokat és továbbképzéseket tartani. Rajtunk múlik iskolavezetőkön, osztályfőnökökön, pedagógusokon, nyitottak-e vagyunk az új ismeretek befogadására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?