Diákká váltak a tanárok

A Vágsellyei és a Galántai járás 25 iskolájának 30 pedagógusa vehetett át február 27-én a galántai művelődési akadémián tanúsítványt arról, hogy sikeresen elvégezték a több hónapos számítógépes tanfolyamot.

A tanító belépése az informatika világába címmel megtartott, az Európai Szociális Alap által finanszírozott tanfolyamon a résztvevők két 15 fős csoportban – tavaly júliustól szeptemberig, valamint októbertől decemberig tartó 70 órás képzésben – sajátíthatták el az informatika alapjait, 30 órában pedig a számítógép-kezeléshez elengedhetetlen angol nyelvet gyakorolhatták.

Fontos a továbbképzés

Udvaros József lektor, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium tanára vezetésével a számítógép-használat és az internet alapjaival ismerkedtek, az angol nyelvet pedig Hrabovská tanárnő segítségével sajátították el. Amint azt a művelődési akadémia igazgatója, Vlasta Klačanská az ünnepélyes bizonyítványosztáson elmondta, a tanfolyam lényege, hogy a pedagógusok tovább képezzék magukat az informatikában, ezzel saját értéküket növeljék, és képesek legyenek lépést tartani a tanítványaikkal. A tanfolyamot mindannyian sikeresen befejezték, közülük is a legjobb eredményt elért 10 pedagógus a tanúsítvány mellé még egy „európai számítógépes útlevelet” is kapott. Vlasta Klačanská lapunknak elmondta, mivel nagyon jól sikerült a tanfolyam, idén is megpályáznak hasonló képzést. Azoknak a résztvevőknek, akik most nem kapták meg az európai számítógépes engedélyt, lehetőséget szeretnének erre adni, sőt további iskoláknak, pedagógusoknak ajánlanák fel a számítógépes képzést.

A résztvevők szemével

Néhány pedagógust is megkérdeztünk, miért vett részt a tanfolyamon, és az mit adott neki. A harminc pedagógus között mindössze két férfi volt, egyikük Gál Ignác, a vágai alapiskola igazgatója. Elmondta, hogy az iskolájukból öt pedagógus már nyáron részt vett egy hasonló tanfolyamon, amit a Kodály Zoltán Alapiskola szervezett alapítványi támogatással magyar nyelven. „Hárman maradtunk még az aktív fiatal generációból, hát én is kihasználtam a lehetőséget. Az igazgatói munka mellet úgy sincs máskor idő képezni magam, ráadásul ez a tanfolyam ingyenes volt, az iskola ilyet nem tudna megfizetni.”

Valkó Hildát, a Kodály Zoltán Gimnázium szlovák-történelem szakos tanárát az ösztönözte a tanfolyam elvégzésére, hogy lépést tudjon tartani a diákjaival. „Nem mondom, hogy most már úgy értek a számítógéphez, mint a fiatalok, de legalább az alapprogramokkal megismerkedtünk, jó pár angol kifejezést, valamint az internet használatát is megtanultuk.” A tanárnő humán tantárgyakat tanít, ám el tudja képzelni, hogy az órákon is használja majd a számítógépes ismereteit. A tanfolyamot tapasztalatszerzés szempontjából is hasznosnak tartja, hiszen jó társaság jött össze, sok új ismeretséget kötöttek, és új tapasztalatokat gyűjtöttek a kollégáktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?