Az év junior fodrászmestere

A közelmúltban rendezték meg Pozsonyban, az Inchebában az InterBeauty elnevezésű szépészeti szakmai kiállítást és vásárt. A rendezvény keretében adták át a kozmetikusokat és fodrászokat megcélzó, Actuelle című szakmai folyóirat által meghirdetett verseny díjait.

A közelmúltban rendezték meg Pozsonyban, az Inchebában az InterBeauty elnevezésű szépészeti szakmai kiállítást és vásárt. A rendezvény keretében adták át a kozmetikusokat és fodrászokat megcélzó, Actuelle című szakmai folyóirat által meghirdetett verseny díjait. A Hidaskürti Magán Szaktanintézet nagymegyeri kihelyezett részlegének harmadéves fodrásztanulója, Vígh Veronika egyike volt annak a négy versenyzőnek, akik a nemzetközi zsűri döntése alapján elnyerték a 2007-es év junior fodrászmestere címet.

A pályázati kiírás szerint a versenybe nappali, alkalmi vagy sportos frizurával lehetett benevezni. A résztvevők hazai terepen dolgozhattak, a zsűri a beküldött fotók alapján hozta meg a döntést. Vígh Veronika egy romantikus alkalmi frizurával került be a szlovákiai élvonalba. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?