A tantervben nagyon sok a felesleges dolog

Dunaszerdahely. Kiértékelték a Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola első osztályába múlt szeptemberben bevezetett tanítási módszert.

Dunaszerdahely. Kiértékelték a Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola első osztályába múlt szeptemberben bevezetett tanítási módszert. A határidőkben módosított tanterv szerint ugyan lassúbb tempóban oktatják az elsősöket az írásra-olvasásra, de nem fordul elő a gyermekek között hasfájós, körömrágós, és továbbra is csak hétvégén adnak házi feladatot. Az intézményben ennek a javára írják, hogy idén huszoneggyel többen íratkoztak hozzájuk, miáltal újra három osztályt nyithatnak.

A tanárok nyugodtabbak

„A módszer működik, tapasztalatból mondom, hogy a gyerekek érdeklődőbbek, és mi, tanítónők is nyugodtabbak vagyunk. A szülőknek sem kell otthon begyakoroltatni az iskolában tanultakat, megtesszük ezt helyettük mi a délutáni foglalkozások alkalmával” – összegezte tapasztalatait Szabó Éva pedagógus. Elképzeléseik szerint második osztályban a nyelvtant kellene drasztikusan redukálni, és minél több kreativitásra ösztönző feladatot, a Dalton-módszert bevonni.

Az illetékesek nem lépnek az ügyben

A tananyagok teljes átdolgozását és a törzstanterv újragondolását már régóta sürgetik magasabb fórumokon is. Fibi Sándor iskolaigazgató határozott véleménye szerint roppant nagy a tanulók túlterheltsége, és sok a felesleges dolog a tantervben, melynek öszszeállításánál nem az itteni viszonyokból indultak ki. A Katedra Társaság erről határozatot hozott, és ajánlást juttatott el felsőbb szervekhez, pl. az Állami Pedagógiai Intézetbe és az érintett minisztérium nemzetiségi főosztályára is. Az igazgató hozzátette, hogy tananyagfejlesztés céljából az oktatásügyi minisztérium ugyan létrehozott már egy kurikuláris tanácsot, ám ez ideig még egyszer sem ültek össze.

„Már régen nem állja meg a helyét az alulról jövő kezdeményezés kifejezés. Ahány iskola, annyi módszerrel próbálkoznak, hogy könynyebb legyen a tanulás és a tanítás, mert a törvényhozók és az illetékesek egyszerűen máig nem voltak képesek tananyagfejlesztésre – mondta lapunknak Fibi Sándor, aki egyébként az Iskolavezetők Országos Társulásának elnöke. – Anarchia lesz, ha nem állapítanak meg egy standardot.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?