Zsákmánypártok

Rudolf Schuster pénteki országértékelő beszédének más lett volna a súlya, ha egyértelműen tisztázza a közvélemény előtt: indul-e jövőre az újabb elnökválasztáson.

Rudolf Schuster pénteki országértékelő beszédének más lett volna a súlya, ha egyértelműen tisztázza a közvélemény előtt: indul-e jövőre az újabb elnökválasztáson. Közállapotainkra azonban nemcsak az államfő sumákolása jellemző, hanem tünetértékű az is, hogy a kormánypárti politikusok mekkora arroganciával, az ellenzékiek pedig milyen farizeusi tapssal és vigyorral reagáltak a köztársasági elnök szavaira. Számomra leginkább az a döbbenetes, hogy némely pártelnök szinte szó szerint megismételte a néhai főideológusok megnyilvánulásait. – Az elnök populista volt – így az egyik. Csakhogy mindannyian ismerünk olyan fiatal, gyermekes házaspárokat, nem a saját hibájukból munkanélküliekké vált személyeket és nyugdíjasokat, akik bizony naponta filléres gondokkal küszködnek. S bizony, hovatovább nem ritkaság annak a pedagógus-házaspárnak az életvitele, ahol a férj heti huszonnyolc órát tanít az iskolában, azután estig még a hétvégeken is házitanítóskodással javítja valamicskét bérnek csúfolt állami alamizsnáját, felesége pedig szombatonként Bécsbe jár takarítani, ahol egy nap alatt majdnem annyit keres, mint amennyit idehaza hetente tanárnőként. Aki nem hallgat róluk, sokak hasonló sorsáról, az vajon mind populista? – A reformnak nincs alternatívája, bármit is állít az államfő – ez volt a további kifogás. Ami tény. Ám a kapkodva bevezetett változások, amelyeket nem előznek meg kellő hatástanulmányok, bizony sokat árthatnak, hiszen a polgár mégsem állatorvosi ló, amelyen különösebb kockázat nélkül lehet kísérletezni. Nem lehet csak boldog jövővel kecsegtetni, makrogazdasági eredményekkel és külpolitikai sikerekkel kérkedni, amikor minden mértékadó adat szerint vészesen nő az elszegényedő családok száma. Nem tudni, miből ered Ivan Mikloš magabiztossága és arroganciája, hiszen a Szlovák Gázművek tulajdonrészének magánosításából származó bevétel azért volt a vártnál kevesebb, mert a szerződésben megfeledkeztek az árfolyam-ingadozás lehetséges következményeiről. S a pénzügyi tárca vezetője akkor sem kért még csak elnézést sem, amikor csapatával hatalmasat tévedett az idei állami bevételek alakulásáról, s emiatt évközben kellett üzemanyag-árakat emelni. A válasz csak egy lehet: egyre több politikus nem a köz javára figyel, hanem zsákmányszerzésre használja tisztségét. Ők hozzák létre a zsákmánypártokat, amelyek csak magánvagyonuk gyarapítását és saját hatalmuk bebetonozását tartják lényegesnek. Nem véletlen, hogy mára már a jelenlegi kormánykoalíció politikusainak többségét ugyanúgy elítélik, mint egykor Mečiarékat. Akik most ragyogtak, hiszen az államfő róluk, az ő eltussolt harácsolásaikról nem szólt. Miként azt sem firtatta, van-e összefüggés Vladimír Mečiar feltűnő megszelídülése és ama tény között, hogy megszüntették a nyomozást a trencsénteplici luxusvilla megvásárlására költött negyvenegy millió korona eredetéről. Mind a négy visegrádi államban hasonló elvtelen alkuk köttetnek a zsákmánypártok között. Gondoljunk csak a cseh ellenzéki szerződésre Zeman és Klaus között, a lengyel médiatörvény-botrányra, vagy a volt és a mai magyar vezető kormánypárt gazdasági holdudvarainak máig lezáratlan panamázásaira. Mind a négy országban akadnak személyek, akik már látják, mennyire messze került számos politikus a valóságtól, a köz szolgálatától. Figyelmeztetésük pusztába kiáltott szó a pökhendi és elbizakodott politikusok dáridózása közepette. Rajtunk hát a sor, hogy benyújtsuk a számlát: s idehaza végre jövőre olyan államfőre, majd olyan uniós képviselőkre, három év múlva pedig olyan politikusokra adjuk a voksunkat, aki eddig nem éltek vissza a bizalmunkkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?