Válasz Lancz Attilának

Nem kívánok vitába szállni Duray Miklós képviselői asszisztensével, akinek vélhetően becsületbeli ügy megvédeni munkaadóját, és ez így van rendjén. De azért néhány gondolatot hozzáfűznék kissé megkésett lírai reakciójához.

Nem kívánok vitába szállni Duray Miklós képviselői asszisztensével, akinek vélhetően becsületbeli ügy megvédeni munkaadóját, és ez így van rendjén. De azért néhány gondolatot hozzáfűznék kissé megkésett lírai reakciójához. Ugyanazt a dokumentumot olvastam, mint ön, lévén, idéztem is belőle, csak éppen másként értékelem a helyzetet, mint ön, ami örömmel tölt el. A vélemények különbözősége színessé teszi világunkat. A tények viszont makacs dolgok. A Magyarok Világszövetsége a Máért munkájában a nyugati magyarság képviseletében vesz részt, mert annak nincs politikai képviselete. Az 1994-es nagygyűlésen részt vettem, a szerző viszont akkor még 18 éves sem volt, nem sokat tapasztalhatott Komáromban, ezért én a helyében nem írnék olyanokat, hogy a titkosszolgálatiak voltak-e többen, vagy a valódi résztvevők. Oly kicsi a szlovákiai magyar szemétdomb, hogy az emberek általában ismerik egymást, s rögtön kiderül, ha valaki nem közülük való, ezért ne fetisizáljuk a történteket. Ezzel nem állítom, hogy nem voltak ott kopók és Mečiar titkosai. Hogy ön azt dedukálja ki írásomból, hogy politikai képviselettel a hátunk mögött most már ne tegyünk semmit, arról nem tehetek, ez az ön logikája. A másik hatalmi centrumokról meg csak annyit, hogy ugye, ön sem annyira naiv, hogy ne tudná, hogyan jöttek létre a Vajdaságban és Erdélyben? A máshogy gondolkodás kívánatos és üdvözlendő, a programszerűen szított nemzeti radikalizálódásnak azonban nem sok értelme van. Az ön által használt rosszakaratú jelző pedig vidám perceket szerzett; vegye magára, akinek inge. A végére én is kívánok önnek több borsót, több irodalmat, több filmet és egy helyesírási kéziszótárt.

Molnár Norbert, s.k.

Az ügyet a szerkesztőség lezártnak tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?