Tolongás a költségvetés vályúja körül

Legalább százmilliárd korona külföldi tőke toporog Szlovákia kapui előtt, miközben pénzhiány miatt egy tucatnyi kórház telefonját kikapcsolják. A számunkra teljesíthetetlen kritériumok árán bevezetendő euróról álmodoznak a döntéshozók, miközben a szakszervezetek a reménytelenül alacsony bérek miatt tizennégy év múltán ismét általános sztrájkra készülnek. Néhány nagy gyárban júliusban üzemi szabadságot vettek ki, erre látványosan romlik az ország külkereskedelmi mérlege. Az államünnep miatti csonka munkahét is képes volt ilyen kettősségek sorozatos szállítására, ami jól jelzi, hogy bár szürkék, silányak a hétköznapjaink, mégis merészeket álmodunk.

Ha az állami költségvetés kerül a terítékre, akkor garantált a civódás. Most sem volt másként, pedig az egyes tárcák bevezetői az előzetes figyelmeztetések hatására már szerényebb elképzelésekkel jöttek a kormányülésre, mint korábban. Ennek dacára együttes igényeik 13 milliárd koronával haladták meg az Ivan Mikloš pénzügyminiszter által megszabott keretet. A szigorú feltételek már a jövő évi európai uniós tagság, na meg az euró bevezetésének előszeleként értendő, a túlzott szigor talán bírálható, ám egy dologban viszont igaza van a pénzügyminiszternek. Nekünk és a többi leendő tagnak könyörtelenül teljesítenünk kell a közös európai pénz alkalmazásának feltételeit, nem hivatkozhatunk arra, hogy a nagyok közül Németország, Franciaország vagy Olaszország sem éppen eminens diák. Hiába, a brüsszeli elegancia, a szép szavak, a földrészünk egységét ecsetelő cizellált gondolatok sem leplezhetik, hogy amit lehet Jupiternek, nem lehet az ökörnek. Visszatérve a jövő évi költségvetésre, az egyes minisztériumok rávetették magukat az ötmilliárd koronás tartalékalapra, mindenki ebből szeretné kárpótolni magát. A legmohóbban Simon Zsolt földművelési miniszter szeretne meríteni a közös vályúból, mondván, hogy ő csak azt követeli, amit Mikuláš Dzurinda kormányfő tavaly decemberben megígért az ágazatának. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy a politikusok ígéretét nem szabad készpénznek venni.

A jövő évi pénzelosztásba már nem sokáig szólhat bele Robert Nemcsics gazdasági miniszter. Kár, pedig szerény igényei voltak, korábban pedig mindent megtett a Peugeot-Citroe#n autógyár becsalogatásáért; a Szlovák Villamos Művek privatizálása körül is szorgoskodik, vagyis teszi a dolgát. Ez nálunk nem elég, mert bár a gazdasági döntések terén tábornok volt, azonban rossz pártkatonának bizonyult. Ahogy a hadseregben az iszákos századparancsnokunk mondta: a parancsot teljesíteni kell, nem pofázni. Nemcsics pártparancsnoka, Pavol Rusko ugyan nem nagyivó, azonban hasonló elveket vall, mint a nem túl szépemlékű századosunk. Megkérdőjelezhetetlennek tartja magát, s nem tűri még az építő jellegű bírálatokat sem. Nemcsicsnek tehát – Dzurinda jóvoltából némi haladékkal – mennie kell, persze, nem túl messzire, csupán a parlamentig. Hiába, a jó politikus nem vész el, csupán átalakul.

Nemcsics búcsúnak szánt sajtótájékoztatóján még kijelentette: az elkövetkező időszakban Szlovákiában mintegy százmilliárd koronányi külföldi működő tőke telepedik le, ami látványosan csökkentheti a még mindig magas munkanélküliséget. Szlovákia jobb osztályzata, nagyobb vonzereje abban is megnyilvánul, hogy a Tesco a napokban éppen Pozsonyban adta át legnagyobb közép-európai hipermarketjét. Az esemény egyik fő vonzereje a kilónként 22,90 koronás kristálycukor volt, amit vettek is, mint a cukrot. Bár ha úgy vesszük, ez az ár éppen méltányos a fizetéseinkhez viszonyítva. Főleg, ha tudtuk, hogy 2003 első felében a cseh átlagbérek túllépték a 17 ezer cseh koronát, Magyarországon pedig a 130 ezer forintot, ami szlovák koronára átszámítva mindkét esetben meghaladja a 21 ezer koronát. Ehhez képest mi valahol 13 200 korona körül poroszkálunk. Talán nem véletlenül jönnek ide napjainkban a nyugati összeszerelő üzemek, hiszen nálunk olcsóbb munkaerőt csak akkor találnak, ha Fehéroroszországig vagy a Balkánig elmennek. Ilyen szemszögből nézve a sokat ostorozott és most sztrájkkal fenyegetőző szakszervezeteknek igazuk van abban, hogy valóban magasabb béreket érdemelnénk. Pláne napjainkban, amikor is kezdődik az iskola (feltéve, hogy pénzhiány miatt néhány nem marad zárva), amikor a szülők a megvásárlandó tanszerek hosszú listáját szorongatják a kezükben.