Csík János elbúcsúzik a Csík Zenekartól

dd

Csík János úgy döntött, kilép az általa 1988-ban alapított Csík Zenekarból. Búcsúzóul 60. születésnapján, december végén áll színpadra az együttessel.

„Eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg. Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát, az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár” – áll a zenekar közleményében. Hozzátették: igazi barátként, szomorúan, de tudomásul vették a távozásról szóló döntést. „Biztosak vagyunk abban, hogy a Csík Zenekar megmarad Csík Zenekarnak: azt a hagyományt viszi tovább, amelyet megteremtett és képviselt. Hónapok óta velünk próbál és játszik Gál Tibor barátunk, akiben megtaláltuk azt a friss erőt és dinamizmust, amely prímássá és énekessé tehet valakit” – közölte a zenekar.

Gál Tibor korábban a Fölszállott a páva műsorában Az év legjobb férfihangja díját kapta, később pedig a Sarjú Bandával lépett fel.

Csík János azt mondta, irgalmatlanul nehéz volt ezt a döntést meghoznia, de be kellett látnia a realitásokat. „Nem én vagyok a Csík Zenekar. Alapító vagyok, meg prímás, de ami harminchat év alatt létrejött, felépült, az az egész csapatot jelenti. Szabó Attilának köszönhető, hogy a Csík Zenekar neve egybeforrott az igényes, valódi többletértéket hordozó zenei feldolgozásokkal. Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy vigyék tovább a nevet is, és mindazt, ami ehhez a fantasztikus csapathoz kapcsolódik. Része voltunk egymás életének: sem a huszonkét évvel ezelőtti balesetet, sem a magánéleti viharokat nem tudtam volna úgy átvészelni, ha nincsenek mellettem. Hála van bennem, köszönet és drukkolás. Folytassátok, barátaim! Aztán úgyis zenélünk még együtt.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?