Több szlovákóra? Miből kevesebb?

Azt hittük, hogy a mečiari kormány bukásával a Slavkovská-féle alternatív oktatás koncepciója végleg lekerült a szlovák politika napirendjéről, ezáltal a nemzetiségi iskolák is szabadabban lélegezhetnek, és anyanyelvükön ültethetik a tudást diákjaik fejébe.

Azt hittük, hogy a mečiari kormány bukásával a Slavkovská-féle alternatív oktatás koncepciója végleg lekerült a szlovák politika napirendjéről, ezáltal a nemzetiségi iskolák is szabadabban lélegezhetnek, és anyanyelvükön ültethetik a tudást diákjaik fejébe.

Sajnos, csak hittük, esetleg reméltük, hogy az Európai Unió tagjaként itt is más idők jönnek. Meg hogy majd ezen belül Slota és a hozzá hasonló nacionalisták is megmutatják jobbik arcukat ezen közösség tagjainak. A lehetőséget a bizonyításra megkapták azzal, hogy újra kormánypozícióba kerültek. Sajnos, az európai gondolkodás tőlük olyan idegen, mint ördögtől a keresztvíz. Újra azon munkálkodnak, hogy a nemzetiségi iskolába járó gyereknek úgymond „jó” legyen. Ennek a „jónak” keretében elfogadták a nemzeti kisebbségek oktatási és nevelési koncepciójának tervezetét. Ennek célja, hogy a kisebbségi iskolákban több időt szenteljenek a szlovák nyelv és történelem tanításának, úgymond tökéletesebb elsajátításának a minisztérium által jóváhagyott tankönyvekből és az új oktatási rend alapján. A több idő annyit jelent, hogy valamiből kevesebbet. Kevesebbet magyar nyelvből, irodalomból, esetleg más fontos tantárgyból?

Ha ezeket a tervezett intézkedéseket mélyebben elemezzük, könnyen rájövünk, hogy ismét az úgynevezett alternatív oktatás rejtett formáját akarják ránk erőltetni. Hogy a földrajzi és egyéb más helységnevek csak a többségi nemzet nyelvén kerülhetnek a magyar iskolák diákjainak könyveibe. Ez az úgynevezett szalámi taktika. Egyszerre mindent nem lehet. Elveszünk ebből is, abból is egy keveset (lásd a Pátria rádió körüli bizonytalanságot), egyszer itt „reformálunk”, máskor meg amott. Majdcsak megunják magukat. Hosszú távon a hatás garantált. Szerintük. A 90-es évek csehszlovákiai, illetve szlovákiai kisebbségi létünk tapasztalatai azt mutatják, hogy a többségi nemzet politikai hitvallása a kisebbségek beolvasztása különböző rejtett vagy nyílt intézkedésekkel a többségi nemzetbe. A cél mindig a tiszta nemzetállam megteremtése volt!

Ez teljesen nem sikerült nekik, de ezen szándékáról a jelekből ítélve ma se mond le. A 2008-as esztendő a kisebbségi oktatás területén nem ígérkezik könynyűnek. Hogy ez ne így legyen, sokat tehetnek az önkormányzatok, a pedagógusok, a szülők, intézmények rövid távon. Hosszú távon a szlovákiai magyarságnak újra magára kell(ene) találnia, ha az egészet komolyan gondolják. A sok sárdobálás helyett minél előbb meg kell fogalmazni létünk stratégiáját. Főleg az oktatásügy és a kultúra területén. Ez pedig nem lehet más, mint oktatásügyi és kulturális autonómia, ha másoknak úgy tetszik, önigazgatás. Ezeket kell(ene) megfogalmazni, kinyilvánítani, főleg kiállni mellette.

Németh Géza, Alistál

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?