Az új bangladesi kormányfő kész megvédeni a rohingja menekülteket

banglades

A rohingja menekültek támogatására és a kulcsfontosságú textilipar védelmére tett ígéretet tíz nappal a hivatalba lépése után Muhammad Junusz, Banglades új ügyvezető kormányfője, aki vasárnap ismertette első fontosabb beszédében politikája két fő célját.

A Nobel-békedíjas közgazdász, aki augusztus 8-én tért vissza a hazájába Európából, miután Vazed Hasina kormányfőt vérbe fojtott tüntetések után elűzték a hatalomból, bírálta a volt vezető „brutális diktatúráját” és „a függetlenség elérése óta civilek ellen elkövetett legsúlyosabb mészárlást”.

„Kormányunk folytatja a Bangladesbe menekült egymillió rohingja támogatását” – jelentette ki Junusz Dakkában, diplomaták és ENSZ-képviselők előtt.

A rohingják többsége 2017-ben menekült el a szomszédos Mianmarból a hadsereg túlkapásai elől, amelyek ügyében jelenleg az ENSZ folytat vizsgálatot népirtás miatt.

„A nemzetközi közösség folyamatos támogatására van szükségünk a rohingja menekültek javára végzett humanitárius műveletekhez és az országukba, Mianmarba biztonságban, méltóságban és jogaik maradéktalan szavatolásával történő esetleges visszatérésük érdekében” – tette hozzá Muhammad Junusz.

A demokratikus reformok végrehajtásának hatalmas kihívásával szembenéző új kormányfő második legfontosabb célja a textilipar megvédése. Az ágazat a 3500 üzemével 85 százalékát képviseli a bangladesi exportnak, amelynek értéke évente 55 milliárd dollár.

A tizenöt éven át hatalmon lévő kormányfő megbuktatásához vezető zavargások miatt több beszállító elhagyta a dél-ázsiai országot.

„Nem fogunk eltűrni semmilyen kísérletet, amelynek célja a ruházati nemzetközi ellátási lánc felforgatása, amelynek kulcsszereplői vagyunk” – jelentette ki Junusz.

A volt kormányfő távozását több héten át követelő tüntetések során négyszázötvenen haltak meg, közöttük negyvenöt rendőr az AFP francia hírügynökség kórházi és rendőrségi statisztikákon alapuló összesítése szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?