Az új vámtarifák felfüggesztését kérte az Egyesült Államoktól Banglades, a világ második legnagyobb ruhagyártója

Banglades k

A Bangladesből származó importra kivetett 37 százalékos amerikai vámok három hónapos felfüggesztését kérte Donald Trumptól Mohammed Junusz ideiglenes bangladesi miniszterelnök arra hivatkozva, hogy országa, amely a ruházati termékek második legjelentősebb gyártója a világon, már konkrét lépéseket tett az USA-ból érkező import növelésére.

A bangladesi miniszterelnöki tisztségét augusztusban átvevő Nobel-díjas közgazdász az amerikai elnöknek címzett levelében kiemelte a kormánya által tett lépéseket a kétoldalú kereskedelem erősítése terén.

„Mi vagyunk az első olyan ország, amely proaktív kezdeményezést tett” – írta a bangladesi miniszterelnök, utalva ezzel a két ország tisztségviselői között februárban létrejött washingtoni megbeszélésre, amelyet konkrét intézkedések is követtek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok megerősítése és az amerikai export fellendítésére. Hozzátette, hogy Banglades az első dél-ázsiai ország, amely többéves megállapodást kötött az Egyesült Államokból érkező földgáz beszállításáról.

A bangladesi kormány jelenleg az amerikai mezőgazdasági termékek importjának növelésére összpontosít, többek között a gyapot, a búza, a kukorica és a szójabab behozatala kapcsán. Ennek támogatására egy olyan vámmentes raktárt hoznak létre az Egyesült Államok számára, amely gyorsabb szállítást tesz lehetővé – fejtette ki Junusz, és kiemelte: az Egyesült Államokból érkező gyapotra Banglades vetette ki a legalacsonyabb vámokat, hozzátéve, hogy további csökkenés is várható ezen a területen.

A bangladesi vezető kiemelte, hogy Elon Musk Starlink műholdas internetszolgáltatásának jóváhagyása is azt jelzi, hogy Banglades felkészült az amerikai befektetőkre a csúcstechnológiai ágazatok terén, beleértve a polgári repülést és a védelmi ágazatot is.

„Banglades minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy teljes mértékben támogassa az Ön kereskedelmi programját” – írta Junusz az amerikai elnöknek címzett levelében.

A bangladesi demokratikus reformok végrehajtásának hatalmas kihívásával szembenéző Mohammed Junusz egyik legfontosabb célja a textilipar megvédése. Az ágazat 3500 üzemével 85 százalékát képviseli a bangladesi exportnak, amelynek értéke évente 55 milliárd dollár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?