Lengyelország még nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy engedélyezi-e Robert Fico gépének átrepülést a légterén, ha a szlovák kormányfő úgy dönt, hogy részt vesz a második világháború befejeződésének évfordulóján tartott május 9-i moszkvai ünnepségeken.
Varsó még nem foglalkozott azzal, engedélyezi-e Fico átrepülését

Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter – tájékoztatott a TASR varsói tudósítója.
„Nem foglalkoztunk ezzel, azért szorítottunk, hogy meggyógyuljon a szlovák kormányfő” – mondta a külügyminiszter, majd hozzátette, egy éve merényletet követtek el Fico ellen. „Úgy véljük, nem jó ötlet Putyin narratíváját támogatni Moszkvában” – fűzte hozzá Sikorski.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.