A lengyel külügyminisztérium kedden délután arról tájékoztatott, hogy Lengyelország engedélyezte Robert Fico gépének átrepülést a légterén, útban Moszkvába, a második világháború befejeződésének évfordulóján tartott május 9-i ünnepségekre.
Lengyelország engedélyezte Fico gépének átrepülését a légterén

Ugyanakkor kritizálta, hogy a szlovák kormányfő részt vesz a moszkvai megemlékezésen – tájékoztatott a TASR varsói tudósítója.
A minisztérium tájékoztatása szerint a varsói szlovák nagykövetség diplomáciai csatornákon keresztül kért engedélyt arra, hogy átrepülhessen a lengyel légtéren a kormánygép május 8-án és 9-én. „Mivel nemzetközi jogi akadályok nincsenek, a lengyel fél engedélyezte a légtér használatát” – közölte a minisztérium.
A lengyel minisztérium egyúttal kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a szlovák miniszterelnök részt vesz a második világháború befejezése alkalmából szervezett ünnepségen, Moszkvában. „Nehezen tudjuk megérteni, hogy olyan országok vezetői, amelyek békepártinak vallják magukat, és ellenzik a katonai műveletek folytatását, úgy döntenek, hogy elfogadják Vlagyimir Putyin meghívását, azét, aki parancsot adott egy szomszédos állam megtámadására, ki nem provokált katonai akciókat indított, ami miatt tömegesen hagyták el a lakosok a megtámadott országot, több ezer ember (civil és katona) szenvedését és halálát okozva, és civileket, köztük gyerekeket raboltak el a megtámadott országból” – fogalmazott a minisztérium.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter néhány órával korábban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a lengyel fél még nem foglalkozott a légtérhasználati engedély kérdésével. „Nem foglalkoztunk ezzel, azért szorítottunk, hogy meggyógyuljon a szlovák kormányfő” – mondta a külügyminiszter, majd hozzátette, egy éve merényletet követtek el Fico ellen. „Úgy véljük, nem jó ötlet Putyin narratíváját támogatni Moszkvában” – fűzte hozzá Sikorski.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.