Richard Takáč földművelésügyi miniszter
A gyanús agrárkifizetések ügyében Takáč az ellenzéket és a médiát hibáztatja

Richard Takáč földművelésügyi miniszter az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) szálláshelyekre adott gyanús dotációi kapcsán a médiát és a civil szervezeteket támadja, a felelősséget pedig az ellenzékre hárítja. Elmondása szerint a nyilvánosságra került projekteket a PPA munkatársai ellenőrzik, és a bűnüldöző szervek is vizsgálódnak az ügyben.
Takáč a PPA vezetőjével, Marek Čepkóval tartott közös sajtótájékoztatón ellenzéki „őrjöngésről” beszélt, szerinte az ügyben megszólaló politikusok, a civil szervezetek és néhány média dezinformációkat terjeszt.
Kikérem magamnak az ellenzéki politikusok azon állítását, hogy a PPA katasztrofális állapotban van és nem működik
– jelentette ki Takáč, aki rémhírkeltés és rágalmazás miatt feljelentést tesz Veronika Remišová, a Szlovákia mozgalom képviselője ellen.
Folyamatban vannak az ellenőrzések
A média, a civil szervezetek és ellenzéki politikusok az elmúlt időszakban több olyan esetet is nyilvánosságra hoztak, ahol felmerült az idegenforgalom fejlesztésére szánt támogatásokkal való durva visszaélés gyanúja, konkrétan az, hogy
a Fico-kormányhoz köthető oligarchák több milliós állami támogatást kaptak a PPA-tól magántulajdonban lévő villák építésére.
A miniszter hangsúlyozta: a PPA teljes mértékben együttműködik a bűnüldöző szervekkel. Elmondása szerint a szálláshelyek támogatását célzó pályázatot még 2015-ben írták ki, összesen 152 projektet hagytak jóvá, mintegy 89 millió euró értékben.
Később 65 projekt esetében különböző okokból elálltak a vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződéstől, összesen 41,5 millió euró értékben.
Takáč elmondása szerint 87 projekt valósult meg, ezek közül 34 már túl van az ötéves fenntarthatósági időszakon, amely időszak alatt a PPA visszakérheti a dotáció összegét, amennyiben szabálytalanságokra derül fény. 53 projekt esetében még folyamatban vannak az ellenőrzések.
A miniszter szerint a szóban forgó projektek egy részére a Matovič- és Heger-kormányok idején fizették ki a támogatásokat, az akkor elvégzett hatósági ellenőrzéseket követően.
A PPA vezetője is az ellenzéket hibáztatja
Čepko közölte, hogy a PPA a szálláshelyekre vonatkozó projektek esetében egyebek mellett a könyvelést és az elszállásoltakról vezetett nyilvántartásokat is vizsgálja. Hozzátette: ha szabálytalanságokra derül fény, az ellenőrök szankciókat szabhatnak ki, vagy fel is bonthatják a támogatásról szóló szerződést, de csak indokolt esetben.
Az üdülőhelyek kapui előtt készült videók nem minősülnek releváns bizonyítéknak
– jelentette ki, hozzátéve: az ellenzéket csak a politikai haszonszerzés érdekli. Jogi lépéseket is kilátásba helyezett a PPA jó hírnevének megsértése miatt.
Takáč reagált Remišová és Grendel Gábor azon állításaira is, miszerint a PPA elveszítheti az akkreditációját, mivel az eddig használt informatikai rendszernek már nincs biztosítva a támogatása. Remišová szerint az ügynökség így nem lesz képes pályázatokat kiírni a gazdák számára, és kifizetéseket sem tud majd teljesíteni.
A miniszter cáfolta ezeket a vádakat, elmondása szerint az Agis rendszer továbbra is működik, de mivel a szolgáltató nem teljesítette a szerződésbe foglalt feltételeket, ezért az év végéig felbontják vele a szerződést, és a régi, elavult rendszert egy teljesen új, gyorsabb, átláthatóbb fogja felváltani.
620 ezer euró egy három kilométeres, mezei útra
Veronika Remišová, a Szlovákia mozgalom képviselője és Za ľudí elnöke a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatója után újabb visszaélésgyanús támogatásokra hívta fel a figyelmet, amelyek egy részét az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) már a negyedik Fico-kormány idején ítélt oda Norbert Bödör oligarchához köthető vállalkozóknak.
A szóban forgó vállalkozásoknak adó- és járuléktartozásaik vannak, és korábban egy boszniai stróman nevére írták őket, Remišová szerint azért, hogy a támogatások visszakövetelése ellehetetlenüljön.
A képviselő többmilliós támogatásokról is beszámolt, illetve megemlítette azt a három kilométeres aszfaltutat is, amely egy magántulajdonban lévő mezőgazdasági szövetkezettől vezet a Fafokan nevű, szinten Bödörhöz köthető szebellébi agroturisztikai létesítményhez egy mezőn keresztül. Az Agro HN nevű cég erre erre több mint 620 ezer euró támogatást kapott. Remišová szerint ez abszurd példája annak, hogyan használhattak fel közpénzeket oligarchákhoz köthető magánérdekek szolgálatára.
A Szlovákia mozgalom elutasítja a felelősséget
Remišova és Grendel elutasították, hogy a Szlovákia mozgalom felelős lenne a gyanús támogatások kifizetéséért. Ezekből állításuk szerint olyan, eredetileg szálláshelyeknek tervezett ingatlanok épültek, amelyekből végül magánvillák lettek.
Remišová hangsúlyozta, hogy a projektek jóváhagyása az egyszínű Smer-kormány idején történt. Rámutatott arra is, hogy a PPA-hoz köthető botrányok feltárása, köztük a Marhapásztor-ügyé (Dobytkár), az OĽaNO kormányzása idején kezdődött. Egyben visszautasította Takáč miniszter állítását, miszerint a szálláshelyekkel kapcsolatos ügyek politikai koholmányok lennének.
Hozzátetette: a fent említett esetekre külön is felhívják az Európai Csalás Elleni Hivatal figyelmét, és a gyanús PPA-támogatások ügyében beadvánnyal fordulnak az állami számvevőszékhez (NKÚ) is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.