Alig akad olyan régió az országban, ahol megéri élni

ingatlanárak

Az elmúlt évek kihívásai az ingatlanpiaci helyzet alakulására is rányomták a bélyegüket. A lakásvásárlás előtt álló polgárok ugyanis példátlan árvágtának lehettek tanúi, amely ütemével a lassabb tempóban emelkedő bérek képtelenek voltak lépést tartani. Nem véletlen, hogy a lakhatás témaköre mostanra Szlovákiában is az egyik legégetőbb társadalmi kérdéssé nőtt ki magát.

A szlovákiai lakosok vásárlási kedve annak ellenére sem csökken, hogy a lakáspiaci árak az utóbbi néhány évben ugrásszerűen emelkedtek. A polgárok közel 23 százalékának szerepel az ötéves tervében legalább egy ingatlan beszerzése, a legnagyobb érdeklődés pedig a 34 évnél fiatalabbak körében tapasztalható, derül ki az Ipsos ügynökség legfrissebb felmérésből. Érdemes azonban megjegyezni, hogy azoknak, akik teljesíteni is szeretnék ezt a kitűzött célt, nem lesz egyszerű dolga.

Kedvezőtlen fejlemények

A Szlovák Statisztikai Hivatal és a Szlovák Nemzeti Bank adatainak tanulságai szerint a szlovákiai átlagbér 2024-ben 1524 euró körül alakult. Ezzel szemben egy lakás, esetleg ház négyzetméterenkénti ára az esetek többségében a 2500 eurót is meghaladta. 

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy egy átlagos szlovákiai munkavállaló az éves fizetéséből mindössze 7 négyzetmétert engedhet meg magának. 

A szakértők ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, ha az említett mutató nem haladja meg a 10 négyzetmétert, akkor a lakhatás kifejezetten drágának számít. Az országos átlag tehát eléggé aggasztó, a helyzet azonban akkor sem fest túl pozitívan, ha a kisebb területi egységek szemszögéből közelítjük meg a kérdést. A Wood & Company aktuális felmérése szerint mindössze három olyan régió (Nyitra, Trencsén, Besztercebánya) akad, amelynek sikerült megugrania a 10 négyzetméteres határt.

Egy átlagos európai fiatal 26 éves kora környékén hagyja el a szülői házat, Szlovákiában azonban 31 éves kor alatt ritkán reális a költözés

– mutatott rá Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője, hogy a közgazdászok egyáltalán nem a levegőbe beszélnek, amikor arra figyelmeztetnek, hogy a lakhatási válság idehaza is egyre súlyosabb méreteket ölt.

Befolyásoló tényezők

Az ingatlanpiaci helyzet alakulását számos tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb mutató kétségkívül a munkanélküliségi ráta.

Ez az adat mindig az adott régió gazdasági stabilitását tükrözi. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a költözést fontolgató polgárok számára kifejezetten vonzóak lehetnek azok a régiók, ahol a munkanélküliek száma mélyponton van

– magyarázta Sadovská, aki azt is hozzátette, „ha az adott térségbe nagy számban érkeznek az új lakók, így növekszik a kereslet, az akár az árakat is felverheti”.

Az említett tendencia pedig azokban a térségekben is tetten érhető, ahol az átlagosnál magasabbak a bérek, mivel folyamatosan emelkedik azon személyek száma, akik attól sem zárkóznak el, hogy az ország másik felébe költözzenek, ha jobb anyagi hátteret tudnak biztosítani a családjuknak.

Mivel a gazdasági stabilitás és a kedvezőbb fizetések általában kéz a kézben járnak, így egyáltalán nem meglepő, hogy azoknak van a legnehezebb dolga, akik a fővárosban és a vonzáskörzetében szeretnének lakáshoz jutni.

Az ingatlanok négyzetméterenkénti ára Pozsonyban és környékén tavaly átlagosan 3190 euró körül alakult, ami jóval magasabb, mint bármelyik másik régióban

– hangsúlyozta a Wood & Company elemzője, aki szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ingatlanpiac egy rendkívül dinamikus ágazat, így a lakások ára soha nem egyenletesen emelkedik.

Nagy a kereslet

A Szlovák Ingatlanszövetség Ingatlan-barométerének legutóbbi számításai arról tanúskodnak, hogy a lakásárak az elmúlt esztendőkben gyakorlatilag megduplázódtak. Eva Sadovská szerint azonban megyünk még feljebb is.

Azoknak, akik lakásvásárláson törik a fejüket, érdemes felkészülniük rá, hogy hamarosan még a mostaninál is drágábban juthatnak majd hozzá álmaik otthonához

– ismerte be Sadovská, aki szerint ezek a kedvezőtlen fejlemények egyelőre nincsenek hatással a vásárlási kedvre, az ingatlanpiac forgalma még mindig növekvő tendenciát mutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?