Rekordszintre emelkedtek a lakásárak

lakás k

Jelentős évközi emelkedést mutatott a lakáscélú ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára az idei év első negyedében, a lakások esetében ezek történelmi rekordot értek el – derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) kedden nyilvánosságra hozott statisztikáiból.

A lakások négyzetméterenkénti átlagára az első negyedévben az elmúlt év hasonló időszakához képest valamivel több mint 12 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 5 százalékkal 3041 euróra emelkedett, és történelmi rekordot ért el.

Legjelentősebb mértékben a kétszobás lakások átlagos négyzetméterára emelkedett, ellenben például az ötszobás lakások esetében ez az összeg enyhe mértékű csökkenést mutatott. Koruk szerint a lakások közül legnagyobb arányban a régebbi építésűek esetében emelkedtek az árak, regionális megoszlásban pedig Pozsonyban és Kassán.

Az összes lakáscélú ingatlant tekintve ugyancsak jelentős mértékű emelkedést mutattak a négyzetméterenkénti átlagárak az első negyedévben. Ez a mutató az NBS statisztikái szerint éves szinten 11,4 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 4 százalékos emelkedést mutatott.

A lakáscélú ingatlanok négyzetméterének átlagára az első negyedév végére elérte a 2700 eurót. A családi házak esetében a négyzetméterre számolt átlagár némileg alatta maradt ennek az értéknek, 2031 eurót tett ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?