Száj- és körömfájás: a kormány meghosszabbítja a határzárat a Magyarországgal és Ausztriával közös kisebb átkelőkön

ellenőrzés
Pozsony |

A kormány a szerdai ülésén elfogadta a határellenőrzések meghosszabbítására vonatkozó rendeletet, amelyet még április elején hagyott jóvá a száj- és körömfájás-járvány kirobbanása miatt. A döntés értelmében júliusig továbbra is lezárva maradnak a kisebb határátkelők a Magyarországgal és Ausztriával közös szakaszon.

A szlovák kormány határellenőrzésre vonatkozó rendelete eredetileg május 7-ig volt érvényben, de a belügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy a helyzet továbbra sem teszi lehetővé az intézkedések lazítását.

Éppen ezért a kabinet szerdán jóváhagyta a dokumentum érvényességének meghosszabbítását, mégpedig július 7-ig. 

Tekintettel arra, hogy a szarvasmarhákat érintő, rendkívül fertőző és gyorsan terjedő, lázat okozó száj-és körömfájás vírusa Magyarországon továbbra is több helyen jelen van, és ennek eredményeként a fertőzés Szlovákiába is átterjedt, folytatni kell az intézkedések betartását a további terjedés megakadályozása érdekében

– olvasható a rendelet indoklásában.

A belügyminisztérium szerint a járvány elleni védekezés egyik fontos eszköze, hogy a Magyarországgal közös kisebb határátkelőket lezárják. 

Bár Ausztria területén egyelőre nem erősítették meg a száj- és körömfájás előfordulását, tekintettel a betegség felbukkanásának földrajzi helyzetére szükséges a belső határok ellenőrzése ezen a szakaszon is

– teszi hozzá a tárca.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy továbbra is lezárva marad 17 kisebb határátkelőhely, ebből 16 a magyarországi, 1 pedig az ausztriai határvonalon.

A lezárt átkelőhelyek listája:

Szlovák–magyar határ:
   1. Dunacsún (Čunovo), kishatárátkelő
   2. Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom) – Neszmély, komp
   3. Helemba (Chľaba) – Ipolydamásd
   4. Ipolyszalka (Salka) – Letkés
   5. Ipolyhídvég (Ipeľské Predmostie) – Drégelypalánk
   6. Ipolyvarbó (Vrbovka) – Őrhalom
   7. Ráros – Ráróspuszta
   8. Sajólénártfalva (Lenartovce) – Bánréve
   9. Gömörhosszúszó (Dlhá Ves)
   10. Kenyhec (Kechnec) – Abaújvár
   11. Tornanádaska (Trstené pri Hornáde) – Kéked
   12. Eszkáros (Skároš) – Hollóháza
   13. Alsómihályi (Michalany) – Alsóregmec
   14. Nagytárkány (Veľké Trakany) – Zemplénagárd
   15. Nagygéres (Veľký Horeš) – Rozvágy
   16. Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) – Karos

Szlovák–osztrák határ:
   17. Záhorská Ves - komp

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?