Tisztelt Elnök Úr, kedves Ápolók!

Megtartotta évi országértékelő beszédét a köztársa-sági elnök, 45 percen át szórakoztatta a kies haza közvéleményét, így én is megtartom éves Schuster-értékelő beszédemet, két és fél flekkben.

Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim, kedves Képviselők és Képviseltek, tisztelt Végrehajtók, Nagykövetek, Ápolók!

Több mint egy év után mondom, pontosabban írom le véleményemet, amelyet szakértők és jómagam állítottunk össze, nagyrészt személyes találkozások és tapasztalatok alapján, a többit a demagógiapolcról szedtük. Már a nyár elején le kellett volna írni gondolataimat, de akkor jelentős külpolitikai sikereket ért el a kormány, ezért az elnök sem tartotta megfelelőnek az időpontot a megnyilatkozásra, így én is kénytelen voltam halasztani. Most azonban, elég rosszul érzi már magát mindenki, így elérkezettnek láttuk az időt, mi ketten, az elnök és én.

Hölgyeim és Uraim!

Schuster elnök úrból több mint egy év után kibukott, hogy neki nem tetszett, amikor a tavalyi választások hivatalos végeredménye nélkül koalíció köttetett a jobboldalon. Ideje, mert a titok megmérgezi az ember lelkét és elemészti őt.

Majd az elnök úr 2001-es országértékelő beszédének zsenialitását hangsúlyozza, hogy ő már akkor is igazat mondott, csak senki sem értette, és tessék, most már megint neki lett igaza. Sajnos, teszi hozzá szerényen, de mi tudjuk, hogy ezt nem gondolja komolyan. Akárhogy is kerestem 2001-es beszédében a megint neki lett igazát, nem találtam. De Schuster már annyira öreg, hogy megengedem, neki lett igaza. De az öreg nem vevő a reformokra. Koncepciótlanul nem vevő. Egy részét aláírja, a másik részét nem. Ez olyan, mintha a focibíró fölengedne 11-11 játékost a pályára, majd kivetetné a kapukat, és hokikapukat tenne a helyükre. Nem fair játék. Ezen a héten például aláírt egy törvényt, amelyet azonnal Alkotmánybíróságra is adott. Most akkor hányingere van, vagy nincs? Orvos legyen a talpán..., de itt ingoványos talajra értünk. Megint el volt foglalva az egészségüggyel, ami nagymértékben érinti őt, legalábbis a szomszédos országoké. A patikussztrájk miatt kialakult gyógyszerturizmusról szóló passzus pedig egyenesen szívszorító volt, jó hogy nem kezdett tanácsokat és Innsbruck-térképeket osztogatni.

Tisztelt Képviselők és Képviseltek!

Attól félek, Schuster elnök meggondolatlanul rugdosott össze-vissza, főleg jobbra, amivel azt kockáztatja, hogy valaki majd jól lekommunistázza. Mondjuk, a Mikuláš. Rosszul kierőszakolt ajándék.

Rudolf Schuster annak idején olyasmit mondott, hogy majd februárban jelenti be, vajon elindul-e a legközelebbi elnökválasztáson. Fölösleges lenne az igyekezet, a retardáltak is tudják, hogy Schuster tegnap elindította választási kampányát.

Kedves Végrehajtók, Nagykövetek!

Sajnos, néhány pozitívumot is el kell mondanom Rudolf Schusterről. Nagyon pontosan látja, hogy nincs a minisztereknek elnöke, s többnyire csak személyes indíttatásból cselekszik határozottan. Persze, említsük meg, hogy nem kunszt a Mikuláš csoportocskázásából hülyét csinálni, Dzurinda mesterien adta fel a labdát. Felettébb érdekes párhuzamot vont az elnök a gyerekcsinálási kultúra és a kormány intézkedései közt; rámutatott arra is, hogy a szomszédos országok, konkrétan a visegrádiak mennyivel jobban állnak nálunk, csak azt felejtette megemlíteni, hogy ők 89-től építgetik gazdaságukat, mi meg 98-tól. A padsorokban meg Mečiar sunyin dagadt.

Kedves Ápolók!

Egyetlen komoly kérdésem lenne csak: kibír ez az elnök még egy megbízatási időszakot?

Köszönöm figyelmüket és megértésüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?