THE SUNDAY TELEGRAPH

Az iraki hadseregnek voltak rövid idő alatt bevethető tömegpusztító fegyverei a háború alatt – mondta a egy iraki tiszt, aki szerint ő maga volt a forrása a Nagy-Britanniában tavaly közzétett, majd megkérdőjelezett, végül súlyos belpolitikai válságot okozó hírszerzési értesülésnek.

Az iraki hadseregnek voltak rövid idő alatt bevethető tömegpusztító fegyverei a háború alatt – mondta a egy iraki tiszt, aki szerint ő maga volt a forrása a Nagy-Britanniában tavaly közzétett, majd megkérdőjelezett, végül súlyos belpolitikai válságot okozó hírszerzési értesülésnek. A brit konzervatív lap cikke szerint a Dabbag alezredesként nevezett tiszt azt mondta: az első vonalban állomásozó egységekhez már tavaly év végén tömegpusztító hatóanyagot tartalmazó konténerek szállítottak. A robbanófejeket kézi indítóeszközzel kilőhető rakétagránátokkal kellett volna célba juttatni. Ezek hadszíntéri eszközök voltak, ballisztikus hordozókra szerelhető töltetekről nem tud. Az alezredes jelenleg a szövetségesek irányítása alatt tevékenykedő iraki kormányzótanács szakértője, szerinte a fegyvereket végül azért nem használták, mert a sereg zöme nem akart Szaddámért harcolni. Dabbag azt mondta, a tömegpusztító fegyvereket a Huszeinhez hű milíciák elrejtették, és még mindig iraki területen vannak. Az iraki tiszt közölte: 2002 elejétől információkkal szolgált a brit hírszerzésnek a tömegpusztító fegyverekről, amelyek 45 perc alatt bevethetőek voltak. A BBC rádió egy tavaszi tudósítása szerint a brit kormány ezzel az állítással tupírozta fel az iraki értesüléseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?