Tavasz a szerbiai társadalomban

Nos, az idő haladtával egyre több fény derül a Milosevics-rezsim gaztetteire, hasonlóképpen azokra a gyilkosságokra, amelyeket a fordulat, 2000. október 5-e után követtek el, s felderítésük igazából csak a Zoran Djindjics miniszterelnök elleni merénylet után bevezetett rendkívüli állapot révén kezdődhetett meg.

Az elmúlt hetekben a rendőrség – a katonaság segítségével – mindenekelőtt az alvilági szálakat göngyölítette fel. A „nagy halak” közül szinte már csak Milorad Lukovics Legija hiányzik. A vörös sapkások egykori parancsnoka a hágai törvényszékkel próbált meg üzletelni, azaz információkkal szolgálna Radovan Karadzsics és Ratko Mladics tartózkodási helyéről, ha ő, cserében, megváltoztatott identitással, más névre szóló útlevéllel valahol új életet kezdhet. Nem valószínű azonban, hogy a feltehetőleg Boszniában bujkáló Legija valaha is élve elkerül bármely bíróság elé. A maffia jelentősebb tagjai tehát már rács mögött vannak, s mint várható volt, a tisztogatás a rendőrség soraiban is megindult, s természetesen a politikai szféra sem maradhat érintetlen. Ilyen vonatkozásban a legnagyobb feltűnést mindenképpen Boriszlav Mikelics letartóztatása jelenti. Az egykori Krajinai Szerb Köztársaság volt miniszterelnöke (aki 1995-ben, a horvátországi szerb területek feladása után Belgrádba költözött és tanácsadó lett Marjanovics szerb kormányfő mellett) ugyanis a minap bevallotta, közvetített a Djindjics szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klán vezetői és a Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv elnök környezetéhez tartozó emberek között (ezek: Aca Tomics tábornok, a katonai biztonsági osztály volt parancsnoka és Rade Bulatovics biztonsági tanácsos). S ha ehhez hozzátesszük Zoran Zsivkovics mostani szerb kormányfő nyilatkozatát, mely szerint a Djindjics elleni merénylethez „egyes jelenlegi és egykori politikusoknak aktívan vagy passzívan közük van”, akkor egyből világossá válik, hogy éppen Kostunica lehet az egyik komoly „kliens”. Közismert, hogy a fordulat után Djindjics és Kostunica kezdetben egymást támogatták, s az általuk irányított politikai erők (a Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt) alkották a hatalmat gyakorló Szerbiai Demokratikus Ellenzék nevű tömörülés gerincét. Később azonban politikai ellenfelekké váltak, s a kettejük párharca, különösen pedig Kostunica körülményeskedő, valamint a nemzetieskedésre rájátszó magatartása nagyban fékezte a reformokat és az európai irányultságú integrációs törekvéseket. Állandó aggályoskodása miatt maradt el a katonaság, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség gyorsabb ütemű átvilágítása és kádercseréje, közvetetten ily módon kaphatott erőre a maffia.

A politikai „vétkesek” közül mostanság a figyelem ismét az egykor mindenható diktátorra, Szlobodan Milosevicsre irányul, lévén, közel ezer nap elteltével végre rábukkantak Ivan Sztambolics holttestére. Szerbia elnökségének volt elnöke tíz éven át távol tartotta magát a közélettől, a politikai porondról éppen Milosevics szorította ki, 2000-ben viszont – felkérésre – vállalta, hogy indul ellene az elnökválasztáson. Erre azonban már nem kerülhetett sor, az újságok csak rejtélyes eltűnéséről adhattak számot. A Sztambolics-gyilkosságot szintén a vörös sapkás elit alakulat tagjai hajtották végre, az ügyben most Mira Markovicsot, Milosevics feleségét is kihallgatná a rendőrség, a még mindig létező Egyesült Baloldal vezetője azonban ez idő tájt Moszkvában tartózkodik.

Nagy kérdés, mire viszi Hágában Vojiszlav Seselj. A radikálisok vezetője bizonyíthatóan kapcsolatban állt a zimonyi klánnal, pénzt is fogadott el tőle, információkat szintén, azokat beszédeiben alkalmazta, megnyilatkozásai pedig egyértelműen a Szerbiai Demokratikus Ellenzék szétverését célozták. Seselj még március 12-e előtt egy interjúban azt állította, hogy Djindjicset meg fogják ölni, tehát tudott a készülő merényletről. A csetnikvajda nyilván abban bízott, hogy az államcsíny sikeres lesz, ő pedig – a visszaállított régi rendszer hátterével – gyorsabban megszabadulhat a nemzetközi törvényszék „vendéglátásától”, visszatérve pedig akár a legmagasabb szinten folytathatja politikai pályafutását. A dolgok azonban másként alakultak, s emberi számítás szerint sem Milosevics, sem Seselj nem lép többé Szerbia földjére. Ezen belül Milosevics helyzete még hátrányosabbá vált, eddig ugyanis otthonról különféle csatornákon fontos információkkal látták el, amelyeket a védekezés során hasznosíthatott. Ezek a hírforrások azonban most nyilván bedugultak.

Közben átrajzolódik Szerbia politikai térképe. A már említett Egyesült Baloldal elenyészően megmaradt tagjai a párt „dicső” hagyományaihoz híven legfeljebb illegalitásba vonulhatnak. A Szerbiai Szocialista Párt, amely Milosevics vezérletével több mint tíz éven át gyakorolta a hatalmat, darabkákra hullott szét, s már teljesen fajsúlytalan. A maga után hagyott űrt egy ideig a radikálisok töltötték be, a fej nélkül maradt radikálisok táborán viszont most mutatkoznak a komoly erózió biztos jelei. A Szerbiai Egységpárt még egzisztál a szerbiai szkupstinában, de nem okozna meglepetést, ha a szervezet működését rövidesen betiltanák, pontot téve ezzel a hírhedt (időközben meggyilkolt) Arkan kapitány (és utódai) politikai ambícióira. A legújabb közvélemény-kutatási adatok alapján tehát az úgynevezett patriótapártok teljesen háttérbe szorultak, Djindjics halála után viszont a Szerbiai Demokratikus Ellenzék rendkívül gyorsan rendezte sorait, a meggyilkolt kormányfő pártjának, a Demokrata Pártnak pedig ugrásszerűen növekedett a népszerűsége. A gyanú árnyékába keveredett Kostunica-féle Szerbiai Demokrata Pártról nem tudni, hogyan vészeli át a várható megpróbáltatásokat; rajta kívül csupán a Miroljub Labusz névvel fémjelzett, polgári értékrendű G17 Plusz szerveződés számíthat még jelentősebb támogatottságra. A többpártrendszer tizenvalahány esztendeje után ez már valóban európai szint? modell. Ugyanakkor: Szerbia-Montenegrót a minap felvették az Európa Tanácsba. Mindenhez azonban előzőleg Djindjicsnek meg kellett halnia...