Európai Számvevőszék: a következő világjárványra való jobb felkészülés érdekében erősebb uniós egészségügyi ügynökségekre van szükség

koronavírus

Az Európai Unió még nem készült fel eléggé a súlyos népegészségügyi szükséghelyzetek kezelésére, a következő világjárványra való jobb felkészülés érdekében erősebb uniós egészségügyi ügynökségekre van szükség – vélekedett az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke a témáról szerdán kiadott jelentésében.

Az Európai Számvevőszék jelentése szerint az EU két egészségügyi ügynöksége, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), illetve az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az élvonalban voltak a koronavírus okozta világjárványra adott reagálás során, ugyanakkor az ECDC kezdetben alulbecsülte a helyzet súlyosságát azzal, hogy alacsonynak ítélte a vírus uniós behurcolásának valószínűségét. 

Az ügynökség csak 2020. március 12-én ismerte el, hogy „azonnali célzott fellépésre” van szükség, három nappal azután, hogy Olaszország nemzeti korlátozó intézkedéseket jelentett be – emlékeztettek. 

Részleteket ismertetve közölték: az ECDC megkezdte a világjárványra vonatkozó adatgyűjtést, de a fertőzöttek bejelentett száma nagyban függött az egyes tagállamok tesztelési stratégiáitól. A haláleseteket is különböző módon és mértékben tulajdonították a koronavírus-fertőzésnek. A számvevők hangsúlyozták, hogy gyakrabban lehetett volna olyan megbízhatóbb technikákat alkalmazni, mint például a szennyvíz víruskoncentrációjának elemzése. Néha túl későn érkeztek meg a kockázatértékelések, iránymutatások és nyilvános információk is. A szájat és orrot eltakaró maszkokra és a kontaktkövetésre vonatkozó iránymutatást például csak 2020 áprilisában és májusában, vagyis az első járványhullám vége felé adták ki – jegyezték meg. 

A jelentés szerint az uniós gyógyszerügynökség gyorsan alkalmazkodott a helyzethez, a világjárvány korai szakaszában az ügynökség kapcsolatba lépett az oltóanyagok és kezelések lehetséges fejlesztőivel, és számos intézkedést hozott az engedélyezés felgyorsítására. A számvevők megállapították azt is, hogy az EMA a világjárvány idején segített az egészségügy terén fellépő hiányok leküzdésében. Az egyetlen probléma az volt, hogy a gyógyszerügynökségnek nem sikerült előmozdítania az uniós klinikai vizsgálatokat. A jelentésben kiemelték: az Európai Bizottság a világjárvány korai szakaszából levont tanulságokat felhasználva több határozatot és tervet fogadott el. Az ECDC és az EMA megbízatását pontosította és megerősítette, míg az uniós gyógyszerészeti jogszabályok javasolt felülvizsgálatával az új gyógyszerek engedélyezési eljárását igyekezett felgyorsítani. A számvevők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a szervezeti keret összetettebbé vált azzal, hogy 2021-ben létrejött az Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatóság (HERA), hogy vészhelyzet esetén felügyelje a gyógyszerek, oltóanyagok és egyéb termékek kifejlesztését, gyártását és forgalmazását. A jelentéstevők véleménye szerint problematikus, hogy a HERA egyes feladatai és hatáskörei hasonlóak az ECDC feladataihoz és hatásköreihez. A számvevők ezért szoros együttműködésre szólítottak fel annak érdekében, hogy a munkát ne végezzék el szükségtelenül kétszer. 

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) feladata a fertőző betegségekből adódó, az emberi egészséget fenyegető aktuális és újonnan megjelenő veszélyek azonosítása, értékelése és a róluk való beszámolás. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felel a gyógyszerek forgalombahozatali engedélye iránti kérelmek tudományos értékeléséért. 

A két ügynökség felelősségi köre az Európai Gazdasági Térségre terjed ki, amelynek tagja a 27 uniós tagállam mellett Izland, Liechtenstein és Norvégia is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?