Paralimpia 2024 – Érem nélkül maradtak kedden a magyar a kerekesszékes vívók

Hajmási Éva

A kerekesszékes vívók első, keddi versenynapján érem nélkül maradtak a magyarok a párizsi paralimpián.

A kardozók egyéni küzdelmében a legközelebb a dobogós helyezéshez az enyhébb sérültséget jelző A kategóriában érdekelt Hajmási Éva volt, de miután kikapott az elődöntőben, a vigaszág negyedik, utolsó fordulójában is alulmaradt, mégpedig a hazai közönség fergeteges buzdítását élvező Brianna Vide-del szemben 15–12-re, így az ötödik helyen végzett. 

A három éve ebben a fegyvernemben negyedik Hajmásinak győznie kellett volna ebben az asszóban, hogy zárásként a bronzéremért vívhasson. 

„Nekem jobban tetszik az a fajta lebonyolítás, amikor csoportmérkőzésekkel kezdünk és az alapján megy az egyenes kiesés. De most ilyen a rendszer, akinek napja van, annak itt is napja van. – mondta az MTI-nek Hajmási Éva. – Én mindig bevívom magam a legjobbak közé, aztán ott kapok ki. Az ukrán lánnyal nagyon jót vívtam és a lengyellel is, aki a világ legjobbja. Az utóbbi vereség nagyon fájt, mert a győzelemmel bevívtam volna magam a döntőbe.”

A magyar parasportoló azt mondta: nagyon csalódott az első versenynap után. 

„Aki nyerni jön, az csalódott, ha üres kézzel megy haza. Mélységesen csalódott vagyok, de valahogy feldolgozom, mert holnap fontos napom lesz a tőr egyénivel. Nagyon várom, bár sok időm nem lesz a pihenésre” – nyilatkozott. 

Ugyanebben a versenyben Veres Amarilla a nyolcadik, a férfiaknál Osváth Richárd a kilencedik helyen végzett. 

A B kategóriás Madarászné Mező Boglárka – aki a negyeddöntő elvesztése után került a vigaszágra – ugyancsak kikapott az utolsó fordulóban, s végül a hatodik helyen zárt. Tarjányi István hetedik lett ugyanebben a sérültségi kategóriában, a férfiak versenyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?