Az egyetemi tanév első napján folytatódott a palesztinpárti tüntetés a Columbia Egyetem közelében

izraeli-palesztin konfliktus

Többeket őrizetbe vettek New Yorkban kedden a palesztinpárti tüntetők közül, akik a tanév első napján a Columbia Egyetem bejáratánál kezdtek tiltakozást kedden.

Az Izrael ellen tüntető csoport tagjai nem jutottak be az egyetem területére, mert annak bejáratát őrök védik, és csak ellenőrzést követően, egyetemi igazolvány birtokában engedik a belépést. Ugyanakkor keddre virradóra tiltakozók vörös festékkel rongálták meg az egyetem területének egyik emlékművét. 

A Columbia Egyetemen tavasszal heves tüntetések voltak többször erőszakos jelenetekkel és antiszemita megnyilvánulásokkal, épületfoglalással. Az intézmény vezetése az őszi szemeszter idejére korlátozta a demonstrációkat. Augusztus elején lemondott Minouche Shafik, az egyetem rektora is, akit sokan felelőssé tesznek azért, hogy tavasszal a tüntetések radikalizálódtak. 

A Columbia Egyetem úgynevezett antiszemitizmus munkacsoportja augusztus végén hozta nyilvánosságra jelentését az intézményben történt zsidóellenes megnyilvánulásokról, ami azt állapította meg, hogy zsidók és izraeliek megalázásnak voltak kitéve tanórákon, valamint szóbeli támadások célpontjai voltak származásuk miatt egyes diákcsoportok részéről, miközben az egyetem tisztségviselői az erről tett bejelentéseket nem vették figyelembe. 

Az Egyesült Államok több más egyetemén is voltak kisebb palesztinpárti, háborúellenes tüntetések, szerdán köztük a Michigani Egyetemen, ahol többeket őrizetbe vettek. 

New Yorkban hétfőn egy palesztin vezetésű szervezet, a Within Our Lifetime hívására vonultak utcára az Izrael-ellenes tüntetők, a palesztin zászlók mellett a Hamász lobogóival, és antiszemita követeléseket hangoztattak. 

A demonstrációt a Fehér Ház határozottan elítélte. Andrew Bates közleményben „különösen förtelmesnek” nevezte a demonstrációt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy azon a napon tartották, amikor a Hamász által meggyilkolt amerikai zsidó fiatal, a 23 éves Hersh Goldberg-Polin temetése volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?