Instabil a helyzet a zaporizzsjai atomerőműnél

zaporizzsjai atomerőmű

Instabilnak minősítette a zaporizzsjai atomerőműnél kialakult helyzetet Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután szerdán felkereste a létesítményt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy előrelépés történik az erőmű biztonságának szavatolása terén.

Elmondta, hogy a NAÜ-nek sikerült azonosítania az augusztus 11-én keletkezett tűz forrását, amely, mint mondta, nem a hűtőtorony aljánál keletkezett. A felelősöket Grossi nem nevezte meg. Beszámolója szerint láthatta az összes munkát, amelyet az állomás vízszivattyúrendszerén és az üzemanyagtárolón végeztek. 

„Elemezni és értékelni fogjuk a ma látottakat. Meggyőződésem, hogy további előrelépéseket fogunk tenni az erőmű biztonságának és stabilitásának biztosítása terén” – mondta újságíróknak Grossi, aki a háború kezdete óta ötödik alkalommal járt az erőműben. 

Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye kormányzója, augusztus 11-én arról számolt be, hogy ukrán dróncsapás következtében tűz ütött ki a zaporizzsjai üzemben, a hűtőtornyok területén. Elmondta ugyanakkor, hogy az atomerőmű és Enerhodar város körül a sugárzási háttér továbbra is normális. 

Jurij Csernicsuk, a zaporizzsjai atomerőmű igazgatója szerdán azt mondta Grossinak, hogy a létesítmény vezetősége elrendelte a hűtőtorony műszaki vizsgálatát az ukrán dróntámadás utáni működtetéséhez. Közölte, hogy csak felülről történt drónberepülést tudtak megállapítani a történtekkel kapcsolatban. 

A főigazgató látogatása alkalmából váltás történt a zaporizzsjai erőműben szolgálatot teljesítő NAÜ-megfigyelőknél. 

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója Vlagyivosztokban elmondta: a Roszatom és a NAÜ álláspontja eltér abban, hogy kik az elkövetői a kurszki és a zaporizzsjai atomerőművek elleni támadásoknak. Hozzátette: a NAÜ további információkat kér a fenyegetések forrásának egyértelmű azonosítása érdekében. 

„Úgy gondoljuk, hogy tovább kell lépni, nem szabad félni az igazságtól, hogy megállapítsuk, honnan származnak és kitől érkeznek a lövedékek, drónok, hogy csapást mérjenek a zaporizzsjai atomerőmű, a zaporizzsjai hőerőmű, Enerhodar város területére, a város infrastruktúrájára” – mondta Lihacsov. 

Hozzátette: a Roszatom igyekszik majd elérni, hogy meghatározzák az atomenergetikai létesítmények elleni támadások okát és végrehajtóit. 

Grossi legutóbb februárban járt az erőműben. Júniusban a főigazgató úgy nyilatkozott, hogy a nukleáris biztonság mind a hét pillérét megsértették benne. Mint mondta, az atomerőművet először áprilisban érte közvetlen támadás, és továbbra is akadályozták az ellátási láncok működését és a vészhelyzeti intézkedések végrehajtását. 

A NAÜ főigazgatója kedden Kijevben tárgyalt az ukrán vezetéssel az ukrán atomerőművek támogatásáról. A tervek szerint a héten Kalinyingrádban találkozik majd Lihacsovval. 

A zaporizzsjai Európa legnagyobb atomerőműve, amely hat VVER–1000-es erőműblokkal rendelkezik. A létesítmény 2022. szeptember 11. óta nem termel áramot, mind a hat reaktora hideg leállítási üzemmódban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?