Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői elleni vádiratot

izraeli-palesztin konfliktus

Az Egyesült Államok kormánya nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői ellen emelt bűnvádat kedden, amit a 2023. október 7-én elkövetett terrorista atrocitás miatt az év elején kezdeményezett.

Merrick Garland igazságügyi miniszter a bejelentésről szóló tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a vádak közzététele egy részét jelenti az amerikai erőfeszítéseknek arra, hogy a Hamász működésének minden eleme célkeresztbe kerüljön. Hangsúlyozta, további lépések következnek. 

„Az életük hátralevő részében üldözni fogjuk azokat a terroristákat, akik felelősek amerikaiak elleni gyilkosságért, ide értve azokat is, akik őket illegálisan eszközökkel látják el” – közölte a Biden-adminisztráció főügyészi posztját is betöltő kormánytag, hozzátéve, hogy az igazságügyi minisztériumnak „hosszú az emlékezete”. 

A bűnvádi indítvány hét vádpontból áll, elkövetőként pedig hat embert tartalmaz, köztük az időközben izraeli rakétatámadásban meghalt Iszmail Hanijét, a Hamász volt legfőbb vezetőjét és utódját, Jahja Szinvárt. Rajtuk kívül a felelősök közé sorolják Iránt mint a terrorszervezet támogatóját, valamint az Izrael ellen harcoló libanoni Hezbollah fegyveres szervezetet. 

Az amerikai adminisztráció New York város egy szövetségi bíróságánál indította a pert, ami egyelőre szimbolikus, hiszen a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek. 

A vádat eredetileg februárban emelték, de titokban tartották abban a reményben, hogy sikerül kézre keríteni a fővádlottat, a Hamász vezetőjét, Iszmail Hanijét. A jogi iratot két nappal azt követően hozta nyilvánosságra Merrick Garland igazságügy miniszter, hogy azonosították a Hamász túszaként tartott amerikai állampolgár holttestét, aki a szombaton a Gázai övezetben megtalált hat halott túsz között volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?