TALLÓZÓ

Az 1994-es ruandai népirtással szemben Kenyában most egyértelműen választási konfliktus van, a két eset nem vethető össze – vélekedett tegnapi vezércikkében a La Libre Belgique című belga napilap. A kenyai megmozdulásokat a Mwai Kibaki államfő újraválasztása körüli súlyos gyanúk váltották ki, annak pedig, hogy erőszakosak és etnikai ter?mészetűek, két egyér?telmű oka van. Egyfelől az afrikai igazságszolgáltatási rendszerek nagy része alig ad lehetőséget választási eredmények elleni tiltakozásra, ha az a hatalom ellen irányul, így a nyilvánvaló választási csalás miatt elkeseredett választók nem látnak más eszközt ellenvéleményük kifejtésére: nem a hatalom erőszakos megszerzésének kísérletéről van szó, hanem az egyet nem értés kifejezéséről. Másfelől a kenyai politikusok gyakran használják kampányfegyvernek az etnikai feszültségeket, mert azokban győzelmi esélyeiket növelő lehetőséget látnak: 1992-ben és 1997-ben is emiatt törtek ki zavargások az országban, amelyben több százan meghaltak. Két választás között legfeljebb csak elszigetelt, kicsiny, helyi etnikai összetűzésekre kerül sor. A mostani erőszakos tiltakozások és a velük szembeni fellépés lassíthatja vagy eltérítheti útjáról az eddig ígéretesnek mutatkozó kelet-afrikai gazdasági fellendülést – írta a La Libre Belgique.

DER STANDARD

A magyarországi belpolitikai helyzetről készített látleletet Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák lapban megjelent, Öngyilkosság Magyarországon című kommentárjában. A magyar születésű ausztriai publicista írását azzal a megállapítással vezette be, hogy Magyarország a reformok éllovasából Közép- és Kelet-Európa „beteg emberé?vé” vált: tavaly a legalacsonyabb növekedési rátát és a legmagasabb inflációs ütemet Magyarországon jegyezték fel az Európai Unióban. Tekintettel azokra a negatív hatásokra, amelyeket a Gyurcsány-kormánynak az EU és a nemzetközi pénzügyi világ által dicsért takarékossági programja gyakorol az életszínvonalra, a látogató lépten-nyomon érzi az országra telepedő mély depressziót. Konrád György elemzésére hivatkozva aláhúzta, hogy az okok a politikai elit csődjében, a polgárság hiányában, a gyámkodásra épülő viselkedési formákban és a politikai vezetés infantilis magatartásában kereshetők. Sokan keserűségüket a változó összetételben 2002 óta kormányzó szocialista–liberális koalícióra, de leginkább a 2004 óta hivatalban levő Gyurcsány-kormányra zúdítják. Ennek bizonyítékaként említette meg a szerző, hogy felmérések szerint az Orbán Viktor vezette ellenzék kétharmados többséghez jutna a parlamentben, ha most rendeznének választásokat. Orbán azt szeretné, ha ügyesen irányított népszavazási kampányával maga buktatná meg Gyurcsányt.