Szómágia és epeömlés

Szögezzük le, hogy az alábbiak egy kommentárra megfogalmazott kommentárként születtek. Lássuk előbb a szómágiát! Rohanó világunkban a megfogalmazott üzenetnek igencsak hatékonynak kell lennie, hogy eljusson a megcélzott közönséghez. Ehhez igazodik a reklámszakma és a politikai marketing is. A Fidesz 1998-as kampányát irányító Wermer And?rástól tudjuk, hogy egy pártot is úgy kell eladni, mint egy mosóport. Patyolatfehér, ugye? Igen, igen! A politikusok új nemzedéke már arról beszél, hogy a „régi politika kifulladt” (Rogán Antal), ezért ne csodálkozzunk, ha a legnagyobb példányszámú bulvárnapilap fotósa előtt jegyzik el kedvesüket. Igaz, a politikus legfontosabb eszköze a szó. Fekete Pákónak elég letolni a gatyáját, hogy figyeljenek rá. A politikusnak, ha be akar kerülni a hírekbe, nagyot kell mondani. Valami olyat, hogy itten, kérem szépen, puccs történt.

Energiapuccs vagy mi a szösz? Ennek ráadásul semmi értelme, de jól hangzik. Különösen, ha egy illegitimnek mondott (legális, de nem legitim) kormány felett ítélkezünk vele. Ráadásul visszatereli a hírfogyasztó figyelmét a kommunikáció eredeti csapásirányára – mármint, hogy a hazudós hazug, úgy is, mint puccsista, már megint hazudik. Pont jókor, hiszen a népszavazási kampányfinis mégse arról szóljon, hogy a kormányt segítő spin doctorok milyen kommunikációs bombát adtak Cipolla szájába.

Hallottunk már ennél nagyobb sületlenséget is a lezártnak tűnő evolúciójú magyar politikus osztálytól. Az én gondom pusztán az, miért ideátról kell odaátra üzenni kampányilag? Miért pont egy losonci hordó szükséges az energiapuccsot bőszen kommunikáló szónoknak? Nincs is ennél aktuálisabb téma vihar dúlta, Mikolaj verte rész-hazánkban! Március 9-én „nemzeti sorskér?dések” dőlnek el, megértem a jobb sorsra érdemes pártelnök igyekezetét. Legalább azt is tudom, hogy a „szociális népszavazás” maga a felelős nemzetpolitika! Csak az a baj, hogy verjék bár rongyosra a magyar kormánypártokat, hétfőre virradóra az anyanyelvi oktatásunkra nehezedő nyomás ettől még cseppet sem enyhül.

Epeömlés – ettől állítólag megkönnyebbül az ember. Kinyomtatva viszont fájni tud. Különösen hétfő hajnalban egy hónaljszagú tömegközlekedési eszközön. Az anyaországi gonzó újságírás legszebb vívmányai teljesednek ki a felvidéki puccsistákról olvasva. Uj Péter és legkarcosabb tollú epigonja, Tóta W. Árpád markáns hidegfronti hatás alatt írt vezércikkei és blogbejegyzései rémlenek fel (Tótát megkaparja a macskája). Elismerve, hogy a fentiekkel egy sorba tartozni igenis rang, mert ők aztán mesterfokon képviselik a cinizmus liberális gyökerű kultúráját. Azt azért halkan megkérdezem: nem lenne-e jobb epe helyett tintába mártani a tollat? A hordószónokról mondjuk el, ha az. Persze, ilyen szőlőbányász nyelven ez inkább „népszavás”, mint objektív, de spongya rá. Azt is nehezen vitathatom, hogy azt a hordót kik készítették oda neki. Azon ők is meglepődtek, hogy a „nemzet minisz?terelnöke” üzemszerűen nekiállt kampányolni. Mondom, spongya rá! Viszont itten tevőlegesen meg van kérdőjelezve az anyaországi támogatások rendszere. Ami azon alapul, hogy ezek fölött a helyi közösség demokratikusan választott közszereplői rendelkeznek. A budapesti kormányok nem vizsgálják, hogy a helyi közösségek mucsai suttyókat vagy Heideggert anyatejjel magukba szívó entellektüeleket választottak-e maguknak. Ez ügyben fakadt ki kissé az epehólyag. ?Kolek Zsolt