Szobor a Hungaroringen

Népies tömörséggel ezt úgy emlegetik, hogy helybe ment a hímivarú ló nemi szervéért, és akkor még messze nem bontottam ki a szimbólumban rejtező öntudatlan nyelvi rafinériát.

Kezdem az elején.

A Hungaroringen évi rendszerességgel megrendezett Formula-1-es viadal afféle szociálpszichológiai szépségtapasz országunk testén, kifejezve a modernizációba vetett bizalmunkat és korai elkötelezettségünket egy másik világ mellett, ahol nagyon drága autók róják sehová sem vezető köreiket a szponzorok kegyeinek megnyerése érdekében, és – mintegy mellesleg – az erre fogékony nézők szórakoztatására. Magam is közéjük – mármint az utóbbiak közé - tartozom, bár azzal a megszorítással, hogy a Forma-1 leginkább fotelből, otthon élvezhető sport, de anyanyelvi kifejezőerőm is beláthatatlan mélységekkel gazdagodott Palik László aktív közreműködése következtében.

A magyar futam egyik nagy előnye, hogy az ő verbális mángorlását nélkülöznünk kell, mert egyéb funkcióiban van rá szükség a pálya mellett, most például minden bizonnyal azokat a tömegeket próbálta visszatartani a szalagkorlátok mögött, akik felbuzdulva ilyetén esetre kilátásba helyezett lemondásán, megkíséreltek skót szoknyában a pályára behatolni.

Az ilyen helyzetekre tartogatja országunk Gyurcsány Ferencet, aki szinte bármikor képes pótolni őt, most is keresetlen szavakkal méltatja Baumgartner Zsoltot, hogy végre megemlítsek egy pozitív szereplőt is, és tényleg, ezúton is gratulálok, meg minden.

A közvetítésnek azonban elérkezik egy olyan pillanata, amitől még évek múlva is ökölbe szorul majd a talpam, és ezzel sikeresen visszatértem a bevezetőben felvázolt helyzetre, önalázásunk egy újabb kiemelkedő eredményére, hogy legyen unokáinknak is min szégyenkezni, ha majd saját erőből nem tudják megismételni mostani teljesítményünket.

Népünk nagyjai szoborparkot avattak a Hungaroring területén, ahol egykori és mostani nagy autóversenyzők mellszobrai állnak, minden bizonnyal értő, szakavatott mesterek kezei által kivitelezve, köztük sétányok, a sétányokon pedig forgatócsoport és Bernie Ecclestone, a Forma-1-et szervező cég tulajdonosa, aki viszonylag nyugodtan tűri, ahogy terelgetik az alkotások között, hiszen végül is ez a dolga, megy amerre mondják, és udvarias semmiségeket mond a riportereknek. De ekkor elérkezik a megrázó pillanat, Ecclestone-t a saját mellszobrához vezetik, és megkérdezik tőle, hogy ugyan már, mit szól hozzá, ő pedig végtelen rezignáltsággal annyit jegyez meg, hogy a felesége biztos nagyon szeretné, kár, hogy nincs itt, majd rezzenéstelenül tovább megy. Szótlanul szégyenkezem a képernyő előtt, és azon gondolkozom, vajon mi lehet a következő lépés ezen az úton. Melyik kósza milliárdos előtt alázzuk meg magunkat teljesen feleslegesen, melyik orosz olajvállalkozó vagy amerikai cégvezető kap mellszobrot egy kellemes kis parkban, hogy a sündörgés egy meghitt pillanatában odavezethessük, ő pedig kínos visszafogottsággal továbbmenjen, azzal a meggyőződéssel, miszerint a magyarok még annál is hülyébbek, amilyennek történelmük alapján kötelező lenne. Túlteljesített szolgatempó, közömbösen elsétáló fenék.

Világítás lekapcs, stáb lebont, hazamegy. Csak a kinyújtott nyelvek erdeje porosodik tovább csöndesen a szüntelenül szitáló porban.