Szétszabdalt európai nemzetek

Mi, magyarok gyakran kesergünk azon, hogy nemzetünket az egyértelműen igazságtalan trianoni békeszerződés szétszabdalta, több országba vetette. Azzal azonban már csak ritkán foglalkozunk – és keveset ír róla a magyar média is –, hogy ezzel a gonddal sem vagyunk a közép-európai régióban egyedül. Szomszédságunkban a legismertebb ilyen nemzeti-történelmi probléma a németeké volt, de azt a kilencvenes évek elején a két német állam váratlanul gyors egyesítésével megoldották. A magyarokéhoz többé-kevésbé hasonló helyzetben vannak viszont ma is a románok, a szerbek és az albánok, bár nyilvánvaló, minden összehasonlítás sántít, a helyzet okai természetesen nem egyformák. Mindezek ellenére talán nem lesz érdektelen az ő helyzetüket is közelebbről megvilágítani.

Románia 22,5 millió lakosa közül 19,5 millió a román népesség. A szomszédos Moldvában, a „második román államban” mintegy 2,5 millió román él, Ukrajnában mintegy 450 ezer a román nemzetiségűek száma. A magyarországi román népesség 15-20 ezerre tehető, Szerbiában mintegy 50-60 ezer a románok száma, Bulgáriában pedig tízezer körüli. Csak közvetlenül a román határokon túl, tehát öt országban több mint hárommillió román él. Moldva és a mai Románia viszonyával kapcsolatban tudni kell: Románia a XIX. század hatvanas éveiben jött létre, amikor egyesült a románok lakta Moldvai és Havasalföldi fejedelemség. Moldova északi része – Besszarábia – azonban továbbra is az orosz cár uralma alatt maradt. Az első világháború után azonban Besszarábia is csatlakozott Romániához, tehát egyesült a történelmi Moldovai fejedelemség, s a nagyhatalmi döntések Erdélyt is Bukarestnek adták. ĺgy jött létre Nagy-Románia. A mai moldovai és ukrajnai romának a múltban a történelmi Moldovai fejedelemségben éltek. Jelenleg az egykori Moldva déli része Romániához tartozik, az északi rész, az egykori Besszarábia, az 1940-ben aláírt szovjet – német szerződés (ismertebb nevén Molotov–Ribbentrop-paktum) alapján az egykori Szovjetunió része lett.

Románia és a Moldovai Köztársaság a rendszerváltás után célként ugyan kitűzték az egyesülést, de azóta a történelmi fejlődés más irányt vett, s ma a két román állam viszonya még jónak sem mondható, inkább feszült.

Szerbia és a szerbek lakta vidékek a Szerb Királyság megszűnése után az első világháború óta a kilencvenes évek első feléig a délszláv régió nemzeteit és nemzeti kisebbségeit szövetségi államban tömörítő Jugoszláviában éltek. A kilencvenes évek első felében lezajlott véres etnikai polgárháborúk idején azonban az ország szétesett. A mai Szerbia 10,7 milliós lakosságának mintegy 82 százaléka – több mint nyolcmillió – vallja magát szerbnek. A szomszédos, önállóvá vált Bosznia-Hercegovinában autonóm szerb állam alakult. A szövetségi államnak 4,12 millió lakosa van, amelyből a Boszniai Szerb Köztársaság szerb lakossága mintegy másfél millió lelket számlál. A szintén önállóvá lett Horvátországban 250 ezres szerb kisebbség maradt a (Szerb) Krajina néven ismert történelmi tartomány területén, de őket a horvát hadsereg a kilencvenes évek közepén erőszakkal kiűzte. A szerbek harmadik nagy csoportja Koszovóban élt. Az 1998–1999-es albán–szerb belső harcok, majd a tartomány NATO általi katonai megszállása következtében az ottani mintegy 250 ezer szerb négyötöde azonban elmenekült. Egy részük a Vajdaságban települt le, megbolygatva így a tartomány korábbi nemzetiségi viszonyait. Magyarországon csak néhány ezres szerb kisebbség él. A részletes elemzést és a háború okainak firtatását ismét mellőzve elmondható, hogy a délszláv háborúk nagy vesztese Szerbia és a szerbek. Itt bizonyosan megtalálható a párhuzam a magyar történelmi múlttal.

Albánia 3,1 millió lakosából csak néhány tízezer vallja magát görögnek. Más népesebb nemzeti kisebbség az országban nincs. Ugyanakkor a szomszédos Koszovóban, amely a NATO-megszállás és az ENSZ polgári ellenőrzés ellenére jogilag továbbra is Szerbia része, mintegy kétmillió albán él, a tartomány lakosságának 90 százaléka. A valamivel több mint kétmilliós Macedóniában a lakosság 25-30 százaléka vallja magát albánnak. Görögországban 15 ezerre teszik az albánok számát. Az albánok korábban huzamosabb ideig nem éltek egy államban, de az erősödő és népességében szaporodó nemzet megosztottsága nyilvánvaló. Jól kivehető a szorosabb viszonyra, az egyesülésre való törekvés is.

Tekintettel a közelgő kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazásra, érdemes legalább nagy vonalakban áttekinteni, milyen a jelenlegi kapcsolatrendszer az anyaországok és a szomszédos országokban élő nemzeti kisebbségek között. Mindegyik nemzet esetében egyértelműen erős az összetartozás érzése, ugyanakkor jól láthatók az egyes nemzetrészek helyzete és elképzelései közötti különbségek is.

A román–moldovai viszonyt már érintettük. A kilencvenes évek eleji egyesülési törekvéseket elhidegülés követte. Ma az egyesülés hívei kisebbségben vannak. Ukrajnával kapcsolatban pedig tudni kell, hogy Bukarest a kétoldalú politikai alapszerződésben tételesen lemondott mindenféle jövőbeni területi igényéről. Bukarest nemrég – magyar mintára – létrehozta a Határon Túli Románok Hivatalát, s tervbe vette egyfajta státustörvény kidolgozását is. Románia a rendszerváltás után a hivatalos információk szerint mintegy 55 ezer moldovai állampolgárnak adott román állampolgárságot is. A sajtó azonban mintegy 400 ezer kettős állampolgárról tud.

A délszláv térségben minden új állam erőteljesen próbálja támogatni a határokon túli kisebbségeit. Ez a legerősebb Horvátországban, amely rendkívüli jogokat adott a külföldi horvátoknak, akik választhatnak, s helyük van a parlamentben is. A szerbek helyzete a pusztító háború és az országot éveken át sújtó nemzetközi szankciók következtében nagyon gyenge. Belgrádnak ma sem pénze, sem politikai eszközei nincsenek arra, hogy komolyabban segíthesse a külföldön élő szerbeket. A kormány ugyanakkor nemrég terjesztette a parlament elé az új állampolgársági törvényt, amely elismeri a kettős állampolgárságot. Tény azonban, hogy ez minden esetben a bilaterális megállapodásoktól fog függeni. A boszniai szerbek és Belgrád között nagyon szoros az együttműködés, de egyesülést – holott szomszédok – a délszláv háborúkat lezáró daytoni békeszerződés nem engedélyezi.

Koszovó, amelyet a szerbek nemzetük és kultúrájuk bölcsőjének tartanak, a jelek szerint a jövőben megszerzi az önállóságot, s kapcsolata Tiranával tovább fog erősödni. Szerbia számára Koszovó valószínűleg elveszett. A tartomány új jogi státusáról, jövőjéről 2005-ben kezdődnek nemzetközi tárgyalások.

A macedóniai albánok egyebek között fegyverrel is harcoltak ki maguknak olyan jogokat, amelyek – ha mindenben megvalósulnak – gyakorlatilag az ország társnemzetévé teszik őket. Kapcsolatuk Albániával nagyon szoros. Kettős állampolgárság azonban hivatalosan csak kivételes esetekben engedélyezett.

Albánia ugyan próbálja befolyásolni és ellenőrzése alá vonni a koszovói és macedóniai albánokat, de csak részleges sikerrel. Mindkét térség ugyanis gazdagabb, mint Albánia, magasabb ott az életszínvonal, s a szabad versenyben – amely a balkáni viszonyok között jelentős mértékben a maffiák versenyét jelenti – nem annyira az etnikai, mint az üzleti érdekek a meghatározók.