Százalékért elintézik

Politikusaink az utóbbi napokban gondoskodtak róla, hogy egyik napról a másikra a feledés homályába merüljön Karlin képviselő korrupciós ügyét. A megvesztegetés azonban virágzik, kicsiben és nagyban egyaránt.

Politikusaink az utóbbi napokban gondoskodtak róla, hogy egyik napról a másikra a feledés homályába merüljön Karlin képviselő korrupciós ügyét. A megvesztegetés azonban virágzik, kicsiben és nagyban egyaránt. Nem sokat változtat a helyzeten azoknak a vállalkozóknak a görcsös próbálkozása sem, akik arra tették fel vállalkozói becsületüket, hogy hivatalnok zsebébe nem csúsztatnak borítékot a gyors ügyintézés reményében... Mivel a kapitalizmusban az idő pénz – vállalkozó számára pedig különösen az –, nem csoda, hogy a gyorsabb ügyintézésért a legtöbbjük fizet. A korrupció úgy beleivódott társadalmunkba, hogy az emberek már akkor sem hiszik el, hogy tisztességes versenyben nyer meg valaki például egy közbeszerzési pályázatot, ha bizonyítottan a legelőnyösebb ajánlattal jelentkezett. A vállalkozók zöme vallja, hogy közbeszerzési megrendeléshez csak úgy juthat, ha a megrendelés várható hozadékából a megfelelő személyt megfelelő jutalékban részesít. ĺgy alakultak ki az öt-, nyolc-, tízszázalékos politikusok, hivatalnokok...

Egyelőre fehér hollónak számít az olyan vállalkozó, aki lebuktatja a markát tartó hivatalnokot. Ez a gyakorlat várhatóan csak akkor változik meg, ha a játékszabályokat mindenütt megtartják, ami az erős polgári társadalom egyik ismérve. Úgy tűnik, ettől még távol vagyunk, noha májusban már EU-tagok leszünk.

A korrupciónak azonban van egy veszélyesebb, „magasabb szintű” fajtája. Ez pedig a pártpolitikában megjelenő és ebből eltűnni nem akaró korrupció, jóllehet a Dzurinda-adminisztráció már hatodik éve úgymond programszerűen küzd a megvesztegetés mindennemű megnyilvánulása ellen. Hogy vállalkozók esetenként már lebuktatnak korrupt hivatalnokot, jelzi, hogy a piacgazdaság szigorú feltételei között mozgó, saját vagyonukat kockáztatók gondolkodásmódja igazodni próbál a tisztességes versenyfeltételekhez. A politikusok azonban továbbra sem változtatnak azon a gyakorlaton, hogy pártpolitikai alapon osztogatnak zsíros gazdasági posztokat. A minap például az ANO és az SDKÚ egy-egy helyi „emberét” ültették a kassai fűtőmű vezetői székébe. A vállalati „alagutak” működésén edződött választó meg csak reménykedik abban, hogy a pártok között elosztott cégek vezetőinek valóban érdeke: ne csapolják meg az előbb-utóbb eladásra kerülő társaságot, amelyben egyelőre részvényesi jogokat gyakorol a Rusko vezette gazdasági minisztérium is. Csakhogy ebben az országban már túl sok példa volt arra, hogy a pártalapokon elosztott gazdasági tisztségekkel maguk a pártok éltek vissza. Mindig közelednek a választások, a pártkasszát fel kell töltetni a jövedelmező állásokért hálás vállalatvezetőkkel. Félő, amíg lesz eladnivaló cég, a korrupciónak ez a fajtája sem tűnik el. Attól lehet tartani, akkor sem, ha új összetételű kormány kerül hatalomra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?