Sírig tartó agytágítás

Tegyük fel, hogy Szlovákia két atomerőművét jól megszervezett, összehangolt terrortámadás érte. Mindkét erőműből robbanások hallhatók, az épületek lángolnak. Egyelőre nem tudni, hogy a reaktorok is megsérültek-e, így az sem, van-e sugárzásveszély. Az erőművek sugárzási övezetében beindul a riadólánc, megszólalnak a szirénák, a rádió felszólítja a lakosságot, hogy vonuljon a községek által kijelölt biztonságos helyre. Kitör a pánik. Senki nem tudja, mit is kell tenni, és hol is van a számára kijelölt atombiztos bunker. Az utcákon emberek futkosnak, férfiak, nők, gyerekek – egymást kérdezgetik, hová bújjanak el. Többségük a saját pincéjében véli megtalálni a biztonságot. Lakótelepek néptelenednek el, az emberek a pincékben imádkoznak és közben rádiót hallgatnak. Itt a világvége! A pániktengerben mégis vannak nyugodt szigetek. Iskoláink, hála az oktatási tárca metodikai központjának, felkészültek a támadásra. Azok a tanárok, akiket otthon ér a támadás híre, megtartva a központi utasítást, fegyelmezetten hagyják ott a családjukat. A tanárnők hideg nyugalommal fejtik le síró gyermekeik karját a derekukról, bezárják őket a lakásba, és az iskolába indulnak, hogy megmentsék tanítványaikat. Hogy pontos áttekintést nyerjenek a diákokról, mindannyiukat felsorakoztatják az iskolaudvaron. Névsort készítenek, a sugárfertőzöttek névsorát. Az iskolaudvaron eltöltött percek, órák ugyanis reménytelenül megfertőznek tanárt és diákot egyaránt. Néhányan elájulnak, többen szökni próbálnak, a diákok között kitör a pánik. A tanárnők az otthon hagyott gyerekekre gondolnak, majd sírógörcsbe törnek ki. Várják az evakuálást. Közben az udvarra hordják a 30 kilónál könnyebb elektronikai cikkeket, a minisztériumi rendelet szerint ugyanis az evakuációs központban ezekre is szükség lesz. A ta-nárok és diákok a sugárfertőzött övezetben, hátukon számítógépekkel, monitorokkal, rádiókkal és könyvekkel megtömött zsákokkal vonulnak a vasútállomásra, ahonnan Szlovákia egy biztonságosabb helyére szállítják őket. A tanárok nem tudják, mi történt az otthon maradt gyerekekkel, a diákok nem tudják, élnek-e egyáltalán a szüleik. Megérkezve az evakuációs központba, mégis azonnal hozzálátnak a tanulásnak. Tanulni, tanulni, tanulni – az oktatási tárca „terroristaelhárító” szakembereinek jelszava. „Sugárzó” szemekkel, félelemtől eltorzult arccal, még ha belehalunk is...