Šimko visszatér a kormányba?

Ivan Šimko néhány kollégájával tegnapelőtt bejelentették, január elején elhagyják az SDKÚ frakcióját és a párttagságukról is lemondanak.

Ezzel a kormánykoalíció egy adott időre kisebbségbe szorult, de azonnal meg kell jegyezni, hogy a klasszikus ellenzéki pártnak vehető HZDS, KSS, SMER és ĽÚ nem szerzett többséget. A parlamentben nagyobb számú olyan képviselő van, akikről pontosan nem lehet megmondani, hogy a kormányoldalhoz tartoznak-e vagy sem. Ellenzékinek semmiképpen sem lehet őket nevezni, legfeljebb ideiglenesen függetleneknek. Azért írok ideiglenes állapotról, mivel majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy Šimko és Szabad Platformja nagyon rövid időn belül a koalíció ötödik tagjává válik. Sokan elfelejtik, hogy ez a csoport ugyanonnét jött, mint az SDKÚ maradéka, ugyanolyan értékek mentén politizáltak éveken keresztül és ugyanannyira távol áll tőlük a jelenlegi ellenzék bármelyik politikai pártja, mint a többi koalíciós partnertől. Ivan Šimko Mikuláš Dzurinda mellett az SDKÚ, sőt még az SDK egyik legerősebb és legfontosabb embere volt, közösen hozták létre mindkét politikai formációt. Hogy pontosan mi vezette őket ahhoz, hogy elhagyják az anyapártot, a mai napig sem teljesen tisztázott. Általában a bizalom elvesztéséről, a párton belüli egészséges viták megszűnéséről és a kormányon belüli demokratikus mechanizmusok csorbulásáról beszéltek, de ennek még nem kellene biztos pártszakadáshoz vezetnie. Nyilván a háttérben gazdasági pozícióharc folyik. A nyilvánosság elé egyetlen vita került; ez a Mojžiš-ügy volt, emiatt kellett Šimkónak is megválnia miniszteri székétől. A volt tárcavezető a hét folyamán több fórumon is elmondta, csoportjuknak nem kellenek miniszteri székek, ebben a pillanatban nem kívánnak belépni a kormányba, s csak a demokratikus ellenőrző mechanizmusok visszaállítását, illetve fenntartását követelik. Ezek természetesen nagyon szép szavak, de jelen pillanatban nem erről van szó. Mikuláš Dzurinda kormánya ma nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel, hogy elfogadtassa a 2004-es költségvetést. A többi koalíciós partner már jelezte, a miniszterelnöktől várják, hogy megszólítsa Šimkóékat, hogy ötödik partnerként szálljanak be a koalícióba. (Ez egyébként nem olyan ördöngös dolog, az előző választási ciklus alatt a KDH-t kellett így utólag bevenni, miután kilépett az SDK-ból.) Természetesen nem kell szó szerint venni Šimko szavait sem, csoportosulásuk nem lóghat a légüres térben, nem lebeghet ellenzék és koalíció között, ugyanis itt most a kormány léte a kérdés. Nyilvánvalóan pár napon belül nagyon kemény egyezkedések kezdődnek meg (ha már meg nem kezdődtek) arról, hogy miről kell lemondania az SDKÚ-nak a Szabad Platform javára, hogy a csoport belépjen a kormánykoalícióba. Hiába mondja azt Dzurinda, hogy ő egyetlen minisztériumot sem hajlandó adni csak azért, mert valaki megsértődött rá, a valóság az, hogyha miniszterelnök akar maradni, engednie kell. Valószínűleg ő is egyszerűen startpozíciót jelölt ki, innét neki is engednie kell, ezt nagyon jól tudja. Általában nem szeretem Pavol Ruskót kijelenései miatt, de hétfőn teljesen igaza volt, amikor azt mondta, nem lehet egy országot úgy kormányozni, hogy minden egyes kérdésben először négyen egyeznek meg, majd az ötödikhez elmennek támogató szavazatokért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?