Pucolás

Megvált 14 tagjától a nyolc éven át vezető kormánypárt, a két ciklusban legerősebb jobboldali politikai erő, az SDKÚ. A hétvégi hír nem meglepő, hiszen Mikuláš Dzurinda személye és a párt körüli botrányokat hosszan szellőztette a honi sajtó. Az SDKÚ-ban ez az első komoly tisztogatás a párt létezése óta, hiszen aki eddig konfliktusba került Dzurindával és tandemjével (Martináková, Šimko) magától ment s alapított új pártot (bár kérdés, minek).

Maga a tény, hogy az SDKÚ-ban valami történik, régóta ismert. Dzurinda két sikeres kormányzati ciklus után elveszítette a választásokat, s olyan nem szokványos módon viselkedett, mint ahogyan testvérpártjának elnöke, Orbán Viktor kétszer egymás után. A demokratikus világban nem szabály, de szokás a vesztes választások után távozni a kapitányi hídról és másnak adni lehetőséget a párt megújítására. Dzurinda a 2006-os választások után viszont maradt, s az SDKÚ hónapokig nem volt képes semmilyen módon reagálni egy új kormány új szeleire.

Márpedig éppen a Dzurinda által fémjelzett politikai garnitúrának kellene őrködni afölött, amit két kormányzati ciklus létrehozott: a munkahelyteremtés, a takarítás a szociális háló augiászi istállójában, a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés. Mindezt a Fico-kormányzat eleinte csak verbálisan, később pedig törvényalkotási gyakorlatában is keményen veszélyeztette, veszélyezteti. Dzurindáék meg hallgatnak.

A múlt héten a mára már ismert eredményű magyar referendum kapcsán talán jobban figyeltünk egypáran a magyar médiára, s vettük észre, mennyire hatásosan tematizálja a közéletet (immár 2002 óta) Orbán Viktor, s a kormány mennyire nem tud reagálni. Szlovákiában viszont mintha nem is lenne ellenzék, s ha éppen címlapra kerül is, akkor képviselők távozása, kisebb-nagyobb korrupciós botrány vagy párttisztogatás miatt. Nem nagy eredmény a kommunikációban.

Pedig tudomásul kellene venni, hogy a Dzurinda ellen forduló emberkék bizony nem akarnak mást, mint választásokat nyerni, és részesülni a hatalomból. S látják, hogy ez Dzurindával nem megy. A politikai marketing legkegyetlenebb szabálya, hogy a közönséget fárasztó arcoktól meg kell szabadulni, és új arcokkal új időket kell kezdeni. Az SDKÚ-ban is vannak önjelöltek, de vannak azért tehetséges és programokat kommunikálni jól tudó egyének. Pucolással legfeljebb azt éri el a párt, hogy megszabadul a lehetséges új arcoktól is, megalapozva a két év múlva esedékes választások borítékolható eredményét.