Pavol Rusko kurázsija

Három-négy napja még a legtájékozottabb oknyomozó újságírók is arról készültek eszmét futtatni, hogy a legfőbb ügyész állásfoglalása nyomán, esetleg a parlament döntése hatására mennyire megkönnyebbült az ANO elnöke. Ugyanis, aki valamelyest figyelemmel kíséri a szlovákiai közállapotokat, az előre kikövetkeztethette, hogy vagy már a főügyésznél, vagy a parlamentben elakad a Rusko elleni vádak igazságtartalmának vizsgálata. A naivságra hajlamos helyzetértékelők között olyanok is vannak, akik azt se tartották kizártnak, hogy Rusko – miután feje fölött felszakadoztak a felhők – majd némileg hátrébb kergeti az agarait. Ennek pontosan az ellenkezőjére került sor. Ha már meteorológiával, viharfelhőkkel példálództunk, a tegnapelőtt óta kialakult helyzetet úgy jellemezhetjük, hogy a koalíciós négyes fogat már eddig is legtöbb viszályt gerjesztő személyisége most repülőgépre ült, hogy közlekedési eszközét egy tornádó kellős közepébe irányítsa. Azzal, hogy bejelentette igényét a gazdasági miniszteri bársonyszékre, új fejezet kezdődött e kormánykoalíció történetében. Már nem azt kell vizsgálni, hogyan lehetne pacifikálni a szövetség legtöbb botrányt kiváltó pártjának a vezetőjét, hanem azt kell nagyító alá tenni, hogyan működik az az állam, amelyben előfordulhat, hogy a politikai, jogszolgáltatási, a bűnüldözési és a közvélemény-formáló elit meghatározó része kedden még teljes hangerővel követeli egy hivatalban levő parlamenti alelnök, egyúttal koalíciós pártelnök elleni vádak kivizsgálását, csütörtökön pedig már az okoz gondot ugyanennek az elitnek, miként tudjon napirendre térni ugyanennek a parlamenti alelnöknek kormánytaggá válásán. A jóhiszemű optimisták szerint (kevesen vannak) az ANO elnökének már-már a pökhendiséggel határos lépése abban gyökerezik, hogy tudatában van ártatlanságának. Boldogok lehetnénk, ha ez derülne ki. Ártatlan olyan értelemben, ahogy a kapitalizmusban minden olyan sikeres ember ártatlan, aki az éppen hatályos törvényekkel összhangban szerezte vagyonát. A pesszimisták szerint akkora vagyont, amekkorával Rusko rendelkezik, törvénysértés nélkül nem lehet szerezni. Sokan vélekednek így. Mind a derűlátók, mind a búvalbéleltek kíváncsiságát csak úgy lehetne kielégíteni, ha a bűnüldözők és a bíróságok tennék a dolgukat. De ez nem lenne elég. Úgy kellene dolgozniuk, hogy a tömeg el is higgye: az igazságot szolgálják. Miért engedhette meg magának Rusko, hogy miniszterségét illetően úgyszólván ultimátumot nyújtson be a koalíciónak, amely – legyünk őszinték – néhány napja még egy krajcárt nem adott volna az ANO elnökének becsületéért? Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy miniszterjelölt meglehetősen ismeri koalíciós társait. Pontosan tudja, közülük ki hogyan értelmezi a stabilitást, ki mennyire szereti a bársonyszéket, ki számára mennyit jelent, ha három évvel később kell visszatérnie eredeti szakmájába. Rusko legutóbbi húzása nemcsak az ANO elnökét minősíti, hanem egész politikai elitünket is.