Panasz, harag nélkül

Kifelé a nyárból. Tarlóról fúj a szél, de csend van végig a határban. A korcsmahivatalban üldögél a földmíves. Ma megint olyan nap van. Olyan kár volt reggel felkelni hangulat. ĺgérték, hogy eljönnek a malacokért. Jöttek, de már nem a megegyezett árban fizettek. Mindegy, vigyék, kevesebb éhes állattal kell törődni mától fogva. Csak a pénz, amire számított, az hibázik. De nagyon. Kellett volna még két ezres. Gumi kellene a traktorra, olajat kellene venni, üzemanyagot, mert szántani kell hamarosan. A hétvégére tervezte, de már nem lesz belőle semmi. A sógor ugyanígy van. Neki nem vették be a búzát, csak takarmánynak, kevesebbet kapott érte. A szeptember itt kopogtat a kapun, a gyerekek már most nyafognak, ez is kellene, meg az is, de miből? Farmert kért a lány, a fiúnak új táskára van szüksége, közben vetőmag is kellene, a villanyszámla már egy hetet csúszik, erre ma reggel még az a nyavalyás gép se indult be. Valami megint ott vacakol a sebességváltóban. Mi marad ilyenkor? Leülni a kocsma teraszán, kései napfényt nézni, aztán számba venni, mi minden történt vetéstől aratásig. Máskor ilyenkor boldogan függesztette ki a gangra a nagyapjától tanult fonással készített aratási koszorút, idén olyan rövid volt a búza szalmája, hogy még azt se lehetett belőle csinálni. Meg minek is lett volna? Csúfságnak? Hogy egy hektáron a legjobb akarat, minden odafigyelés ellenére se termett több huszonhét mázsánál? Azzal ugyan kár dicsekedni. Még a végén venni kell takarmánynak valót, mert télen éhen pusztulnak az anyadisznók. Morzsolgatja a hónapokat görcsös, állandóan olajos ujjai közt. Januárban még bízott, jó vastag a hó, csak szépen kitelel minden. Csak a fagy is keménykedett vitézül. Egy szemből ha öt termett. Húsvétra elindult világnak a csűr. Nem a tarisznyát vette a vállára, csak úgy simán kidűlt a fal. Magával rántva szőlőt, törve szilvafát, zúzva vízvezetéket, kerti csapot, farakást. Rendbe van, legyen. Áprilistól júliusig csak az eget nézte, de bizony abból egy szem eső nem sok, annyi se hullott. Jól van ez is, a zöldség majd olyan lesz, amilyen, ha elfogy, majd szégyenszemre venni kell a piacon ládástól. Májusban elvitte az öreget a hőség. Pedig ez az öregember volt egyedüli segítője. Munkába járó, földet túró, állatot tartó, életében az egyetlen segítség. Még szerencse, hogy csak elaludt, aztán odalett. Nem kínlódott tehetetlen soká. Augusztusra minden kiégett. Tán csak a cseresznyepaprika hoz jól. De azt se eszi már meg senki, mert csak az öreg kedvéért volt ültetve. Mi marad így szeptemberre? Kár felkelni reggel, mikor semmi se megy? Vagy változik még ez? Csak a gyerek, csak abban bízik. Mert az szereti a gépet, meg szereti a földet is. Hátha neki egy szem már nem csak ötöt ad vissza!