Ötezer nap a szocialista akasztófa árnyékában

Bár Jakeš 1966-ban önként feladta magát a csehszlovák kommunista hatóságoknak – amelyek miután ártatlansága bizonyítékot nyert, felmentették, s azóta szabadon élhet –, bujdosásának részleteit csak a napokban fedte fel. Kálváriája 1951 tavaszán kezdődött, amikor bátyját feleségével és gyermekükkel együtt a határőrség Nyugatra való illegális menekülés közben elfogta. A kemény vallatáskor azt mondták, hogy a menekülés tervéről a fiatalabb testvér is tudott. Václavot azonnal kihallgatták, de néhány órán belül szabadon engedték. Alig egy-két hónap telt el, s Václav Jakeš körül is kezdett szorulni a hurok. Júniusban ezért az erdőbe vetette magát, ahol októberig élt. Valaki azonban elárulta rejtekhelyét, mert egy napon arra ébredt, hogy az erdő katonákkal és rendőrökkel van körülvéve. Szerencséjére sikerült még kicsúsznia a gyűrűből, s barátai segítségével egy tanyán bújt el, éspedig Jan Pecka családjánál Dél-Csehországban, nem túl messze az osztrák határtól. Az állambiztonsági hivatal a köztársaság felforgatásával és egy állambiztonsági ügynök meggyilkolására tett kísérlettel gyanúsította, s mint menekülő politikai bűnözőt körözte. 1954-ben távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert Milevskóban állítólag részt vett a helyi kommunista szervezet székháza elleni támadásban, és felelős a tisztségviselők meggyilkolásáért. Mindez persze nem felelt meg a valóságnak, de szerencsére a körözés is sikertelen maradt. Václav Jakeš 1951 októberétől 15 évig nem hagyta el rejtekhelyét, az említett tanyát. A másfél évtizedet a bujdosó ház körüli munkákkal töltötte el. Legnagyobb szerencséjének azt tartja, hogy sosem volt komoly beteg, ezért orvosra sem volt szüksége. „Időnként fájt a fogam. Az nagyon kellemetlen volt, de ki kellett bírni” – meséli. A számára akkor még teljesen ismeretlen család nem árulta el, gondoskodott róla. Ma Peckáék vállalását hőstettnek minősítik, de a család tagjai nem szívesen beszélnek a dologról, mert természetesnek tartják. „Nem akarok erről sokat beszélni. Természetes volt, amit tettünk, hiszen Jakešnek szüksége volt a segítségre. Nehéz idők voltak, sok embert likvidált a hatalom” – nyilatkozta ifj. Jan Pecka (77). Szerinte Jakeš bújtatása nem okozott problémát a családnak. Egyetlen gondként abból az időből csak azt említi, hogy hosszú ideig nem mert megnősülni, mert attól tartott, hogy egy idegen esetleg nem értené meg a helyzetet, s elárulhatná titkukat. Végül 1967-ben mégis megházasodott. „Akkorra a dolog már rendeződött. ĺgy nem volt semmi akadálya nősülésemnek” – mondja az őszülő férfi. Miután a hatvanas évek elején Csehszlovákiában enyhült a belpolitikai helyzet, s az ötvenes évek koncepciós pereinek áldozatai nagyrészt kikerültek a börtönökből, Václav Jakeš húga is ismét keresni kezdte bátyját. A korábbi években leveleztek ugyan, de hogy valójában hol tartózkodik Václav, azt a családban senki sem tudta. Eleinte úgy vélték, külföldön van, később arra a meggyőződésre jutottak, hogy mégiscsak otthon bujdosik, ezért megpróbálták felkutatni. Miután sikerült felvenniük a közvetlen kapcsolatot, hosszú hónapokba került, míg rábírták: jöjjön elő rejtekhelyéről, adja fel magát, s tisztázza helyzetét, hiszen bizonyíthatóan ártatlan. Végül beadta derekát, s 1966 nyarán Písekbe utazott a család által megbízott jogászhoz, hogy megbeszéljék a részleteket. A píseki állambiztonságiak azonnal letartóztatták, s három hónapig tartott, míg leellenőrizték az összes bizonyítékot, s tisztázódott, hogy valóban nem vett részt a Milevskóban elkövetett merényletben, s rendőrökre sem lőtt. Václav Jakeš 1966 őszétől kezdve így ismét szabad emberré vált. Az első időben húgánál lakott a nyugat-csehországi Pilzenben, s munkásként kereste kenyerét. Később Prágába költözött, ahol a vasútnál talált munkát. 1972-ben megnősült, a Pecka család egyik közeli rokonát vette feleségül. A bíróság 1994-ben rehabilitálta, s a 15 évi bujdosásért kárpótlást ítélt meg neki. Jelenleg feleségével együtt a közép-csehországi Příbramban él. Arra a kérdésre, hogy rejtekhelyét, illetve bujdosásának részleteit miért nem árulta el már rehabilitációja idején, csak annyit mondott: akkor még nem volt biztos abban, hogy a kommunista rendszer nem tér vissza. Most már úgy érzi, hogy az a rezsim valóban a múlté.