Dolinková köszönetet mondott a bizalomért és a lehetőségért

Zuzana Dolinková

Miután Peter Pellegrini államfő csütörtökön elfogadta a lemondását, Zuzana Dolinková (Hlas) volt egészségügyi miniszter köszönetet mondott a bizalomért és a lehetőségért, hogy vezethette a tárcát. Utódjának, Kamil Šaškónak (Hlas) sok sikert kívánt tervei megvalósításához.

„Megbízatásom alatt végig igyekeztem átlátható döntéseket hozni, nap mint nap a jobb egészségügyi ellátásért harcoltam. Kis lépésekkel közelítettem afelé, hogy lábra állítsam az egészségügyet és elkezdje megközelíteni a 21. századi színvonalnak megfelelő ellátást” – jelentette ki Dolinková.

Egyúttal köszönetet mondott a minisztériumi munkatársainak, az egészségügyi dolgozóknak, és mindenkinek, aki hozzájárul az ellátás javításához. „Az egészségügynek mindenekelőtt elégedett pácienseket kívánok, kiváló szakembereket, kitűnő egészségügyi intézményeket, megfelelő gyógyszerellátást és főleg stabilitást, kiszámíthatóságot, erős támogatást és előrehaladást” – tette hozzá.

Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön nevezte ki Kamil Šaškót (Hlas) egészségügyi miniszterré. Šaško a gazdasági minisztérium államtitkára volt, a kormány szerdán váltotta le erről a posztról.

Dolinková a múlt héten jelentette be lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem érez támogatást az egészségügy javítását célzó intézkedései megvalósításához. Kritizálta például, hogy a parlament jóváhagyta a konszolidációs intézkedéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?