Nemzeti acsarkodás

Érdekes, hogy míg 1848 márciusa a teljes magyar társadalom összefogását jelképezte vertikálisan és horizontálisan egyaránt, mára senkinek sem jut eszébe, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a politikai ellenfeleknek is helyet kellene adni. Felmerül a kérdés, vajon jól van-e ez így. Innen, Szlovákiából nézve gyakran értelmetlennek tűnik a sok tüntetés, a verbális, és időnként tettlegességig is fajuló agresszió, mely minden tavasszal és ősszel megjelenik, hol 1848-cal, hol 1956-tal vonnak valami teljesen irreális párhuzamot. Első pillanatra még viccesnek tűnik, ahogy ünneplőbe öltözött komoly emberek kokárdával díszítve küldik egymást és egymás felmenőit melegebb égtájakra olyan ordenáré primitív szinten, hogy azt a legdurvább futballhuligánok is megirigyelhetnék. Ám ha belegondolunk, mekkora frusztráció van ezekben az emberekben, hogy képesek egymásnak esni a kamerák kereszttüzében, nagyon elszomorodhatunk.

Az ünneplés már régen nem 1848-ról szól. A forradalom emlegetése csak kulissza, rosszabb esetben pedig értelmetlen közvetlen párhuzamok, hülye összehasonlítások alapja. Lásd: permanens forradalom, folyamatosan lerázandó rabiga, Kossuth népét demokráciából ne oktassák ki stb. Orbán Viktor és szövegírói egyébként ennek igazi mesterei. Ám az 1848 valódi üzeneteit szinte senki sem akarja megérteni, főleg nem március 15-én. Ezzel párhuzamosan érdemes figyelni azt, hogy mondjuk Szlovákiában mennyire más a társadalom hozzáállása saját nemzeti ünnepeihez.

Senkinek sem jut eszébe utcai tömegrendezvényeket, felvonulós tüntetéseket szervezni egyetlen ünnep idejére sem. A kivételt csupán a neonácik jelentik, akik március 14-én vonulgatnak, de ez mára komolyan egy marginális csoporttá szűkült, és az elmúlt években talán már csak azért foglalkozik velük a sajtó, mert folyamatosan ellentüntetés is társul felvonulásukhoz. Ezen kívül csak a miniszterelnök tud tömegeket megmozgatni nőnapra, de ez inkább esztrádműsor nyugdíjasoknak.

Nem tudom pontosan megmondani, hogy esetleg Pozsonyban mennyi ember gyűlne össze egy hasonló nemzeti rendezvényre, de kétlem, hogy különösebb érdeklődésre tehetne szert. Ez persze nem pozitív tény, csak egy tény, amit érdemes végiggondolni. Ha már nem tud közösen ünnepelni a nemzet, legalább nem tesznek úgy, hogy tudnak. Amikor pedig az aktuális hatalom a határon túlra is exportálja ezt a megosztó politizálást, annak már igazán semmi értelme. Aktuálpolitikai üzeneteket, sőt útmutatásokat burkoltan és kevésbé burkoltan előadni március 15-én rettenetesen álságos. Legfeljebb azt érik el, hogy egy ilyen ünnepségre az eddiginél is kevesebben mennek majd el.