Nem provinciális Prágai Tükör

Két esztendeje, 2001 márciusában rendeztek egy vitát a határon túli magyar irodalom integrációjának kérdéseiről, amelynek jegyzőkönyve nem éppen gyorsan, hanem most, két évvel később jelent meg a Csoóri Sándor által jegyzett Hitel márciusi számában. A terjedelmes közlemény olvasása után bizonyos, hogy nem a vita színvonala lehetet a késlekedés oka, de ez most azért is mellékes, mert a Prágai Tükörről, természetesen, szó sem esik itt, és nem is eshet, mivel prágai vagy csehországi magyar irodalom nincs és nem is létezhet. Viszont a vita egyik résztvevője, az újvidéki egyetem professzora, Bányai János arról szólt, hogy a vajdasági magyar kultúra „romba dőlt”, de nem a bombák miatt, hanem – fejtegeti – „kultúránk ál-lapotát a szomszéd kultúrákkal való kapcsolatok majdnem teljes megszakadása okozta... Akár azt is mondhatom, éppen ezért ütötte fel a fejét és erősödött meg nagyon mostanában mifelénk a provinciális. A regionális, a helyi ellenében a provinciális.” Nem feladatom annak vizsgálata, hogy a térség más országaiban működő magyar kulturális életekre mennyire igaz ez a megállapítás, csupán azt szeretném megállapítani, hogy Bányai János komoly veszélyre figyelmeztet, és azt is határozottan állítom, hogy a Prágai Tükör elkerüli ezt a veszélyt, noha éppen a roppant kis szellemi hátország okán az első számú esélyesek között lehetne, ahol a regionálist és a provinciálist összekeverhetnék. Ám az a lap, amely provinciális, ugyan kit érdekelhetne?

Lehetséges, hogy a város szelleme hat vissza a Prágai Tükör szerzőire és szerkesztőire? Az egykor multikulturális Prága? Az a város, amelyben a két világháború között sem sokkal több magyar élt, de az egyetemes magyar kultúrába ezen az úton is érkezett a XX. század, az új, a forradalmi művészet üzenete és ihlető hatása. Forbáth Imre emlegeti az Edison kávéházat, amelynek egyik sarkában gyülekezett az a néhány magyar értelmiségi, akik csehekre figyelve olyan világirodalmi hatásokat közvetítettek, amelyek – sok oka van ennek – egyébként akkor elkerülték Budapestet és még inkább Pozsonyt. Arra a jelenetre pedig Szvatkó Pál emlékeztet az Apollo című közép-európai humanista folyóiratban 1934-ben közreadott, a cseh–magyar szellemi kapcsolattartást elemző esszéjében, hogy a cseh értelmiség mennyire értetlenül, sőt meghökkenve fogadta a körükben akkor is és mindmáig népszerű Móricz Zsigmond ama kijelentését, hogy ő nem ismeri a modern művészi áramlatokat a világban. Szvatkó példája arra vonatkozott, hogy a cseh szellem elevenebben és szervesebben építkezik az európai kultúrából, mint a magyar, és – főleg – képes egyszerre Nyugat és Kelet felé tájékozódni.

A Prágai Tükör regionális folyóirat, és az évente megjelenő öt száma a csehországi magyar kulturális értékek megjelenítése mellett a cseh szellemmel való kapcsolattartást tartja feladatának. Mostanában volt alkalmam – a prágai redakció szívességéből, mert egyébként hogyan másként lenne hozzáférhető ez a lap – a tavalyi évfolyamot és az idei termést elolvasni. Az utóbbi számokat egy szomorú esemény, Rákos Péter tavaly augusztusban bekövetkezett halála és az ő személyiségére történő emlékezés is meghatározza. Rákos Péter életműve eleve példája annak, hogy miként lehet és miként kell otthonosan élni, gondolkozni és munkálkodni a cseh, a magyar és az európai világban. És éppen a Prágai Tükörből tudható, hogy Rákos életműve – halála dacára sem lezárt. Gál Jenő azt a könyvét ismerteti, amely posztumusz látott napvilágot csehül a múlt év végén Mravuprosté epištoly, ni kázání, ni kárání címmel. Már a cím is mutatja, hogy egy prágai magyar esszéista miben különbözik a világ más tájain élő és hasonló témával foglalkozó magyar írástudótól. Rákos nem „prédikál”, nem „korhol”, levelei „erkölcsmentesek”, azaz nem dogmákat, sztereotípiákat közvetít, hanem amolyan masaryki szellemtől áthatott útmutatások ezek. Jól írja Gál Jen#: Rákost az 1989-et követ# esélyt adó fordulat, változás késztette írásra, ez sarkallta arra, hogy megpróbáljon tájékozódni a tények között azok ismerete nélkül is... És Rákos nyomán Karel Čapekot idézi: „A dolgokat nem oda kell tenni, ahol voltak, s nem is oda, ahol lenniük kellene, hanem oda, ahol jó nekik.”

Az is feljegyzendő erről a lapról, amilyen alaposan és lelkesen követi Kertész Imre Nobel-díjának cseh (és magyar) következményeit. Persze erkölcsi joguk, sőt kötelezettségük is volt erre, hiszen éppen Rákos Péter volt az, aki még 1992-ben, tehát a Nobel-díj odaítélése előtt kereken tíz esztendővel hívta fel a csehek figyelmét Kertész rendkívüli értékeire. És felidézik egy másik „prágai magyar”, Borsody István emlékét is. Egy eddig nem közölt interjúban, halála előtt arra figyelmeztetett Borsody, hogy mennyire aktuális mesterének, Jászi Oszkárnak bizonyos értelemben ugyancsak Prágához kötődő munkássága. Ezt mondta Borsody: „Ha van reményünk arra, hogy tisztességes békét és tisztességes életet teremthetünk Európának ebben a sok megpróbáltatást megélt részében, akkor az csak az európai egyesülés kiteljesedésében képzelhet# el... Hiszek abban, hogy egy gyökeres változás, egy megbékélési folyamat és egy tisztességes béke csak akkor köszönhet ránk Közép-Európában, ha ez az európai történelmi kezdeményezés elér bennünket is.” Az interjú még 1993-ban keletkezett, és most, az EU-csatlakozás küszöbén lett igazán aktuális.

Borsody István nemcsak a prágai egyetem padjait koptatta, hanem munkatársa volt a ma már szinte csak legendaként élő Prágai Magyar Hírlapnak is. Kocur László szellemes tanulmánya egyebek között megjósolja, hogy 2002 júniusában lesz nyolcvan éve annak, hogy a lap (a két világháború közötti kisebbségi önismeret hiteles letéteményese) megindult, de erről a jeles évfordulóról egyetlen újság sem fog megemlékezni. Lelkiismeret-furdalással veszem tudomásul, hogy nyert. De hát végül is – ismereteim szerint – a Prágai Tükör egyedül emlékezett meg Zádor András kilencvenedik születésnapjáról, és ez nagy baj, hiszen feleségével, Zádor Margittal együtt több mint kilencven cseh művet fordítottak magyarra.

Hosszan méltathatnám még a Prágai Tükört. Mert jó lap. És okosan közvetít a csehek és a magyarok között. Erre pedig szükség van. Éppen azon a színvonalon, amelyen a Prágai Tükör teszi.