Nem kell az anyai áldás

Koszovóhoz hasonlóan a történelem során számos állam jött létre oly módon, hogy egyoldalúan kivált egy másik országból, annak beleegyezése nélkül.

Belgium például 1830-ban szakadt el Hollandiától, Kelet-Pakisztánból pedig India katonai támogatásával keletkezett Banglades 1971-ben. Mindkét „anyaállam” eleinte törvénytelennek tartotta az új állam létrejöttét, és érvénytelennek függetlensége kikiáltását. Ignaz Seidl osztrák nemzetközi jogász szerint ilyen esetekben az „anya?állam” elismerése egyáltalán nem is szükséges.

Az sem ellentétes szerinte a nemzetközi joggal, ha egy állam azzal fenyegetőzik, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek kapcsolatokat létesítettek az általa el nem ismert új állammal. Ez különösen érvényes volt a Német Szövetségi Köztársaságra, amely a Hallstein-doktrínára hivatkozva egészen a 60-as évek végéig megszakította kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek elismerték a Német Demokratikus Köztársaságot. Ehhez hasonlóan a Kínai Népköztársaság automatikusan megszakítja diplomáciai kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek Tajvant független államként ismerik el.

A nemzetközi jogban vitatott, hogy egy terület, amely megfelel a szuverenitás három fő feltételének – államalkotó nép, felségterület, államhatalom – automatikusan a nemzetközi jog alanyává válik-e – hívja fel a figyelmet egy másik osztrák nemzetközi jogász, Alfred Verdross. Ezt csak a külső elismerés által szerzi meg, és akkor is csak az őt elismerő ország viszonylatában.

A szuverenitás részét képezi a teljes önkormányzat is, amely azonban a nemzetközileg ellenőrzött koszovói függetlenség esetén nem áll fenn, az EU-missziónak ugyanis joga lesz egyebek között a koszovói hatóságok döntéseit visszavonni vagy érvénytelenné nyilvánítani.

A teljes szuverenitáshoz hozzátartozik továbbá az alkotmányos autonómia, vagyis annak képessége, hogy az állam meg tudja határozni saját belső működését. Vannak bizonyos esetek, amelyekben nemzetközi szerződések határozzák meg egyes országok alapvető alkotmányos rendelkezéseit. Ily módon kerültek bele például az 1955-ös osztrák államszerződésbe a kisebbségek jogainak védelméről szóló rendelkezések, illetve így tartalmazta az 1878-as berlini kongresszus záróokmánya a román alkotmányt. Az ilyen rendelkezések csak akkor lennének a szuverenitással összeegyeztethetők, ha a szóban forgó állam – akár nemzetközi jogi kötelezettségeinek megszegése árán – hatályon kívül helyezhetné őket.