Hetente jelentkező politikai műsorában emlékezett meg 1956-ról Dmitrij Kiszeljov, az orosz köztévé igazgatóhelyet-tese és az állami hírügynökség igazgatója.Kiszeljov a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak”, másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja.
Nácizott és pogromozott az orosz köztévé az 56-os forradalom kapcsán
Hetente jelentkező politikai műsorában emlékezett meg 1956-ról Dmitrij Kiszeljov, az orosz köztévé igazgatóhelyet-tese és az állami hírügynökség igazgatója.
Kiszeljov a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak”, másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja. Az adásban elhangzott, hogy a forradalmárok ezrével engedtek el nácikat a börtönökből.
A műsorban megszólaltatott Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa azt mondta, a forradalmárok házról házra járva keresték a zsidókat.
A Budapestről jelentkező orosz riporter egy ízben pogromként emlegette a felkelést.
Elsőként a magyar ellenzéki parlamenti párt, az LMP adott ki közleményt, melyben a külügyminisztériumtól az orosz nagykövet bekéretését követelte. Ugyanakkor a párt szerint az MSZP-nek ki kellene zárnia soraiból Havas Szófiát.
Az LMP felidézte, hogy Dmitrij Kiszeljov az első „színes forradalomnak” nevezte 1956-ot és azt sejtette, hogy nyugati hatalmak, vagyis Amerika állt mögötte.
A külügyminisztérium tegnap bekérette az orosz nagykövetet, közleménye szerint a „a találkozón világossá fogja tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról”.
Egy nemrég közzétett oroszországi közvélemény-kutatás eredményei szerint az oroszok 57 százaléka soha nem hallott az 56-os magyar forradalomról, további 22 százalékuk azt mondta, hallott valamit, „de már nem tudná megmondani, mit is”. (mti, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.