Keddre tervezik a politikai pártok vezetőinek találkozóját az elnöki palotában

elnöki palota k

Zuzana Čaputová államfő és megválasztott utódja, Peter Pellegrini, kedd délután találkozik a politikai pártok vezetőivel. Martin Strižinec, az államfő szóvivője megerősítette, hogy erre az időpontra tervezik a találkozót. A részletekről azonban csak később fognak tájékoztatni.  

Ugyanez érvényes arra a dokumentumra is, amelyet Čaputová és Pellegrini készít elő az agresszió és az erőszak elutasításával kapcsolatban. „Dolgoznak a dokumentumon” – közölte a szóvivő.

Čaputová és Pellegrini csütörtökön (május 16.) arról tájékoztatott, hogy meghívják az elnöki palotába az összes parlamenti párt elnökét. Mint elmondták, céljuk, hogy a Robert Fico (Smer-SD) kormányfő ellen irányuló gyilkossági kísérlet után lecsillapítsák a feszült helyzetet az országban, és közösen ítéljenek el minden erőszakos cselekményt. Ezenkívül a kampány megszakítására vagy jelentős visszafogására szólították fel a pártokat a közelgő EP-választás előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?