Brutális gyilkosság: saját fia darabolta fel a 62 éves budapesti férfit

re

Borzalmas bűncselekmény történt Budapesten, amelynek a nyomozását a rendőrség most fejezte be.

A felnőtt fia jelentette be a rendőrségen a 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallottak a férfiről. Az eltűnés miatt indított eljárás során egyre gyanúsabbá váltak a körülmények, míg 2024. április 2-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Négy nappal később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát – aki az eltűnésről való bejelentést tette – gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a BRFK Életvédelmi Osztályán. Később az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt –, majd őt is őrizetbe vették.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, s így hozzájutnak a vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án az apja XVIII. kerületi házában. Feldarabolta, majd eltüntette a holttestét, a lakás kitakarításában pedig felesége is segített. A házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni. Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves, a gyilkosságról tudó fia végezte. Őt, illetve az elhunyt hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Az áldozat holtteste azóta sem került elő.

(Blikk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?