Mire jó a vasutassztrájk

Déli szomszédainknál újra rövid ideig tartó, de annál nagyobb károkat okozó munkabeszüntetést tartottak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) egyes tagjai.

A sztrájkoló szakszervezetekkel kapcsolatban kétféle leegyszerűsí?tett kép élhet a közvéleményben. Az egyik esetben a szakszervezet a munkások igazságos harcának megtestesítője, például a XIX. századi, a nyolcórás munkahétért, a gyermekmunka megtiltásáért, az emberibb munkakörülményekért és egyéb – mára már természetesnek tűnő – szociális és gazdasági jogokért való küzdelemben. Emellett a szakszervezetek a diktatúrák ellen, a politikai jogokért küzdve is nemegyszer ringbe szálltak, a legendás lengyelországi Szolidaritásnak például kulcsszerepe volt az ottani kommunista rendszer megdöntésében.

A modern korban elsősorban azok a szakszervezetek végeznek össztársadalmi fejlődést visszavető tevékenységet, amelyek saját tagjaik számára privilegizált helyzetet kívánnak teremteni, s ezt a többi állampolgár hátrányára, az ő bukszájukból finanszírozva próbálják elérni. Ebben a legsikeresebbek a közszolgáltatásokban, azon belül is a közlekedési ágazatban dolgozók, mivel óriási zsarolási pozíciójuk van. A reptéri alkalmazottak, a pilóták és utaskísérők, a vasutasok, a városi tömegközlekedési dolgozók szakszervezetei tisztában vannak azzal, hogy sztrájkjaikkal meg tudják bénítani egy ország közlekedését, és ezzel már rövid idő alatt nagy gazdasági károkat tudnak okozni. Ezért aztán elég gyakran élnek is a munkabeszüntetés eszközével. Gondoljunk csak a francia közlekedésben dolgozók sorozatos, véget nem érő sztrájkjaira. A fő gond az, hogy ezeket az állami tulajdonban lévő vállalatokat részben közpénzekből, a többi adófizető pénzéből finanszírozzák, így végső soron az ő zsebükre megy ki a játék.

A MÁV és utódcégeinek konglomerátuma a rosszul működő, nehézkesen reagáló, végzetesen legatyásodott, rossz színvonalú szolgáltatásokat nyújtó, de azért az utasok nagy részét ingyen vagy méltányos áron fuvarozó állami tulajdonú kolosszus mintapéldája. Ez a kolosszus évente több százmilliárd forintnyi támogatást nyel el különböző csatornákon a költségvetésből, azaz az adófizetők pénzéből. Ezek után Gaskó István, a VDSZSZ elnöke olyan követelésekkel áll elő, hogy a megajánlott 6,9%-os béremelés helyett adjanak még 10%-ot, meg személyenként nettó 250 ezer forint egyszeri juttatást (a nemrég eladott teherszállítási részleg, a MÁV Cargo vételárából) a vasúti dolgozóknak. Mindezt egy csőd szélén lavírozó, költségvetési adóforintokból életben tartott állami cégnél, egy költségvetési megszorításokat átélő országban. Azaz a követelések teljesen irreálisak, s ezzel tisztában van a vasutasok többsége is, akik nem csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. A vállalatot és az ország közlekedését azonban a kisebbség is meg tudja bénítani – ezzel napi legalább 250 millió forintos kárt okozva csak a vállalatcsoporton belül. Vajon ezen kívül még milyen célt képesek a Gaskó Istvánhoz hasonló szakszervezeti főnökök elérni a sztrájkkal?