Mindent szabad

Ha az első Öböl-háború volt az első – a CNN-nek tulajdoníthatóan – egyenes adásban közvetített háború, s ezzel új korszakot nyitott a nemzetközi konfliktusok történetében, akkor a mostani, második Öböl-háború arról lesz nevezetes, hogy semmi sem volt az, aminek látszott – pontosabban: láttatták. Ezzel szintén új korszak nyílt a háborús (félre)tájékoztatásban. A háborút 1991-ben sem csak a katonák vívták, hanem a propagandisták is, ez utóbbiak többé-kevésbé hűen tükrözték a harctéri erőviszonyokat: egy széles koalíció hírgyártó gépezete állt szemben Szaddáméval.

Most a helyzet sokkal bonyolultabb. A szűk, amerikai–brit koalíció propagandagépezetével áll szemben egyrészt az iraki, amely a tizenkét év alatt sokat fejlődött, másrészt hozzá kell adni a háborút ellenző nagy nyugati (és keleti) országok hírügynökségeinek, médiumainak hatását. Gyűjtőnéven ők a harmadik oldal ebben a médiacsatában, s látszólagos objektivitásra törekvésük mellett óhatatlanul, érezhetően annak a malmára hajtják a vizet, akit képviselnek. 1991-ben is nehéz volt a két oldal állításai közül kihámozni a valóságot, de most már szinte lehetetlen. Ráadásul a szűk koalíció hibát hibára halmoz, ami miatt még az is hiteltelennek tűnik a néző, az olvasó számára, ami esetleg igaz. Geoff Hoon brit védelmi miniszter többet ártott saját ügyüknek, mint egy iraki hadosztály, amikor a sajtót hibáztatta a túlzott elvárásokért, a villámháború fogalmának alkalmazásáért. A legenyhébb kifejezéssel élve: csúsztatott. Az NBC televízió kirúgta egyik legismertebb haditudósítóját, mert az amerikai hadvezetést, konkrétan Bush elnököt bíráló interjút adott az iraki televíziónak. Ezzel azt a látszatot keltették, mintha Amerika olyan diktatúra lenne, ahol nem tartják tiszteletben a véleménynyilvánítás szabadságát. Az egyszerű túlkapásból – ami a háborúzó Amerika hangulatát tekintve talán érthető lenne – szarvashiba lett: olyan színben tünteti föl az egész amerikai tájékoztatást, ami alapvetően nem felel meg a valóságnak. És hasonló a Fox News riporterének esete is. Szinte ezekkel egy időben Szaddámék kiváló húzást csinálnak. Elkapnak hét olasz újságírót, akik háborús körülmények között felelőtlenül, minden engedély, vízum nélkül bóklásznak a hadszíntereken. Mikor mindez kiderül, vállon veregetik őket, mondván: legyenek az iraki kormány vendégei. Ettől a rezsim rögvest annak látszik, ami sosem volt: demokratikusnak, a sajtó- és szólásszabadságot tisztelőnek.

Hasonlóak voltak a szövetséges csapatmozgások teljes leállításáról szóló hírek. Igen, a hadműveletek a rossz helyzetfelmérésből adódó elnyúlt utánpótlási útvonalak, valamint a döntő ütközet előtti erőösszevonás miatt tényleg lelassultak. De második Vietnamról beszélni túlzás. Még veszélyesebb rémhír, hogy az amerikai csapatok olyan vegyi fegyverekkel fogják támadni Bagdadot – értsd a civil lakosságot –, amelyek birtoklásáért a Szaddám-rezsim ellen megindította a háborút. Azt mondják, egy háborúban minden megtörténhet, mégis teljesen valószínűtlen, hogy az USA egyoldalúan tömegpusztító fegyvert vessen be. De már felmerült a közvéleményben egy újabb Hirosima rémképe. Az valószínű, hogy a szövetséges csapatokat fenyegető vegyi támadás ellensúlyozására az USA is felkészült hasonló elrettentéssel az iraki hadsereg (!) ellen. Az is valószínű, a rezsim prominenseinek elfogásával megbízott kommandósoknak vannak az ilyen akciók lebonyolításához szükséges, vegyi anyagokat tartalmazó eszközeik. Ennyi. Minden csak tálalás kérdése, bizonyítékkal senki sem tud, és nagyon sok esetben nem is akar szolgálni.

Valamikor a hiteles tájékoztatás alfája és omegája az volt, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Most semmi sem szent és mindent szabad.