Mindennek megvan a maga ideje

Reális Brigita (csak a rosszmájúak szerint brutális, mert annak gyenge volt) otthagyta a kormányt, a baloldalt, frakcióját, de a politikát nem. Peter Weiss-szel elmenekült az SDĽ szövetkezeti demokráciájából. Ezt a nagyszerű kifejezést sajnos nem én találtam ki, hanem ők, tehát értsük úgy, hogy a párt gondolatmenete a trágyából táplálkozik. A Pavel Koncoš nevével fémjelzett légkörbe nagyszerűen beleillik a sarló és a kalapács is, a végén még a munkásököl is lecsap, és ha oda, ahova köll, akkor az SDĽ-ből csak a Góliát (vasalja majd a fóliát), meg egy parlamenten kívüli párt marad. Már nem is tudom, melyik politikus mondta, hogy ezt érdemelné a baloldal. Ezt kommentálni sem kell. Milyen nevetséges, hogy ez a három százalékon életveszélyes akrobatikus mutatványokat bemutató párt felajánlotta egy másik kormánypártnak, a nulla százalékot produkáló szocdemeknek, hogy jelöltjeik induljanak az SDĽ listáján, s hasonló figurát mutathattak az egy százalékot alulról szagoló SOP-nek. Mintha a patkány kérte volna az egereket, hogy szövetkezzenek az elefánt ellen. Aztán beleszólt a játékba a kis politikai hiéna, Jaroslav Volf is, aki szívesen látná a rettentően komoly Szociáldemokrata Párt soraiban Schmögnerovát és Weisst; persze kikotyogta, hogy tárgyalnak Orosszal és Stankkal is, Ftáčnik meg egyedül úgysem maradna pofozóbábunak a zelvtársak között. Volf taktikája átlátható: az imént felsoroltakra ráragasztotta a reformbaloldali jelzőt, amit az ortodox gyomorsav nem éget el. És jött a szlovák baloldal egyetlen ötágú állócsillaga, Robert Fico, aki kijelentette: az SDĽ-ből távozók rossz irányba mennek, ha a Smer felé tendálnak. Vajon Ficót honnan fújta abba az irányba a keletről megélénkülő szél?

Bizonyítványt is osztottak a héten, de nemcsak néhány családban volt csetepaté: a Szlovák Nemzeti Párt is kiosztotta a kormányt féléves bizonyítvány gyanánt. Minden tárgyból megbuktak a miniszterek. Ilyenkor szokták mondani, hogy hülye az egész tanári kar, ha nem tud kihozni a gyerekből legalább egy elégségest.

Véget ért a téli szünet a honatyáknak is, visszaültek a padsorokba, legalábbis néhányan (az MKP stréber, mindegyikük ott volt, legalább magaviseletből jeles). Az étlap összeállításánál keddre halasztották a külügyi bizottság nyilatkozatát a kedvezménytörvényről. Ha aláírja Pozsony és Budapest a politikai szándéknyilatkozatot, arról, hogy majd megegyeznek, ha nem. Úgyhogy parlamenti szinten az izgalmak még csak várnak ránk. Latolgassunk esélyeket: Anna Malíková véreres szemmel a Pilis Szlovákiához csatolását követeli, Marta Podhradská orvosa tanácsára éhségsztrájkba kezd, Viliam Oberhauser feljelenti a parlamentet, mert képviselői igazolványt kapott néhány magyar, Robert Fico kijelenti, nem megyünk a NATO-ba, mert ott vannak a magyarok, Kattarina Tottová lepergeti okfejtését a legiszlatív anomáliák azonális effektjének respektálhatatlanságáról, a tapasztalt Gustáv Krajči a magyarigazolványok kiadásának meghiúsítását kezdeményezi, Ján Slota pedig tankkal érkezik az ülésre, de egyből tovahajt Budapest felé. Egy-két nyugtató, kényelmes fotel, ropi, kóla, katarzis.

A NATO is azt akarja tudni, milyenek vagyunk, ezért küldte Pozsonyba főtitkárhelyettesét és dús delegációját. Majdnem egy hétig szaglásztak, hogy jó tapasztalatokkal térjenek vissza a központba. Márciusra elkészítik jelentésüket, májusban utoljára összeülnek, novemberben Prágában döntenek. Mi meg szeptemberben, ha 76 nem közülünk valónak nem szottyan kedve korábban szavaztatni.

Csak semmi sietség. Ha ezt tudta volna az a három 12-13 éves partizánskéi fiú is, aki megpróbált megerőszakolni egy 16 éves lányt, nem éri őket életük első komoly kudarcélménye. A tapasztalatlanság és a stressz lohasztó hatása mentette meg a lányt, akinek „csak” pár kellemetlen percébe és huszonöt koronájába került az ifjú vadkanok próbálkozása. Mindennek megvan a maga ideje.

A választásoknak is.