Az elhunyt hercegné sokkoló jóslata: Dianának igaza volt Kamillával kapcsolatban!

Kamilla királyné

A néhai Diana hercegné 30 évvel ezelőtt megdöbbentő dolgot jósolt meg a riválisáról. Szavai ma kezdenek valóra válni.

Diana hercegné (†36) 1995-ben a BBC-nek adott ellentmondásos interjújában azt mondta, hogy kicsit zsúfolt a házassága Károllyal (75), mert valójában hárman vannak benne! Ezzel megerősítette azt a nyílt titkot, hogy a jelenlegi király sosem felejtette el első szerelmét. A gyűlölt Kamilla (76) ma már megbecsült királyné. Diana 30 évvel ezelőtt megdöbbentő jóslatot tett riválisáról.

Kamilla szerepe felértékelődött

Károly király és Kamilla királyné élete több mint 50 éve fonódott össze, ebből közel 20 éve férj és feleségként élnek. Kamillát a királyi család eleinte nem találta megfelelő feleségnek Károly számára, ezért a fiatal Dianát választották neki. Károly azonban nem igazán értette meg magát vele, és hamar visszatért a szeretőjéhez. Aztán elvált a nyilvánosság által rajongva szeretett Dianától, és az emberek meggyűlölték Kamillát. Mára azonban mindez megváltozott.

ujszo

Az utóbbi hét hónapban Kamilla bebizonyította, hogy királynéként jobban helytáll, mint azt a király remélni merte. Méltón helyettesítette III. Károly királyt, amikor az rákbetegsége miatt nem tudta ellátni uralkodói feladatait. Kamilla lett a mentőöv a királyi család számára. Gyakrabban szerepelt a nyilvánosság előtt, mint valaha.

Diana tudta

„Azt hiszem, őt magát is meglepte, mennyire élvezi a kemény munkát” – mondta Jennie Bond (73), a BBC királyi tudósítója az OK! magazinnak. „Elvégre ő egy olyan nő, akinek soha nem kellett karriert építenie, vagy keményen dolgoznia 9-től 5-ig. Az elmúlt hónapokban jelentős munkaterhet és hatalmas felelősséget vállalt magára – és remekül csinálja.” A BBC munkatársa arra is megpróbált választ adni, mi állhat amögött, hogy Kamilla ilyen keményen dolgozik: „Szerintem részben az, hogy nagyon szeretné, ha a férfi, akit szeret, büszke lenne rá.” Nem beszélve arról, hogy egyfajta elégtételt nyújt számára, hogy a nyilvánosság végre elfogadja őt, sőt kedveli. Hiszen korábban csak „házasságtörőnek” vagy „a másik nő”-nek hívták, aki miatt a népszerű Diana annyira boldogtalan volt.

ujszo

Az újságírónő elárulta, hogyan nyilatkozott annak idején Diana a szerelmi vetélytársáról: „Azt hiszem, Dianának teljesen igaza volt, amikor azt mondta, hogy Kamilla hűséges, és hogy Károly szerelme Kamilla iránt erősebb, mint bármelyik házasság, amit valaha kötött.” És valóban, Diana jóslata Kamilla odaadó hűségéről mára pontról pontra valóra vált, ahogyan a kettejük erős kötődése is.

ujszo

A királyi család szakértője szerint Kamilla „mostanában elegánsabbnak, okosabbnak és stílusosabbnak tűnik, mint valaha, és hihetetlenül megnőtt az önbizalma”. „Micsoda különbség ez a korai időkhöz képest, amikor nagyon idegesnek tűnt, ha a nyilvánosság előtt kellett beszélnie. Most magabiztos, és jól érzi magát az új és nagy kihívást jelentő szerepkörben.”

(pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?