Romániában 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele az év első öt hónapjában

román zászló

A nyers adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele Romániában az év első öt hónapjában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Legnagyobb mértében a fodrászatok és szépségszalonok (12,8 százalék), valamint az utazási irodák (9,8 százalék) árbevétele csökkent 2023 azonos időszakához képest. A legnagyobb növekedés a mosodák és ruhatisztítók (8,4 százalék) árbevételében következett be.

A naptárhatással kiigazított adatok az ágazati árbevétel 1,1 százalékos csökkenését mutatják éves összevetésben január-májusi időszakban.

A nyers adatok szerint májusban a romániai lakossági szolgáltatások árbevétele 6,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a naptárhatással kiigazított adatok pedig 4,8 százalékos csökkenést mutatnak.

Az áprilisihoz képest az ágazati árbevétel májusban a nyers adatok szerint 7,9 százalékkal volt nagyobb, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 2,1 százalékkal maradt el tőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?