Mindenki veszítene a háborúval

Legalábbis jelenleg nem, hiszen hosszabb távon természetesen semmit nem lehet kizárni. Ennek oka pedig egyszerű: gyakorlatilag senki nem akar háborút az érintett országok közül, senkinek nem állna érdekében egy ilyen háború, és mindenki csak vesztene vele – kivéve természetesen a szélsőséges és terrorista mozgalmakat, amelyek csak nyernének a bizonytalan helyzetben. Vegyük sorban az érintett országokat, Izraelt, Szíriát, Jordániát, Libanont, Egyiptomot, de természetesen – mivel „közel-keleti hatalom” – az Egyesült Államokat is. Izrael célja a támadással elsősorban az volt hogy lerombolja a terroristák infrastruktúráját, másodsorban, afféle rejtett szándékként, hogy figyelmeztesse Szíriát a terroristák túlzott támogatásának veszélyeire. Az izraeli akciót érdemes az új biztonsági környezet függvényében vizsgálni. Ebben a környezetben, mint az 2001. szeptember 11.-én egyértelműen megmutatkozott, a nyugati országok biztonsága most már nem garantálható a határaik mentén, a veszélyforrások kiiktatása érdekében már azok kialakulásának helyén mindent meg kell tenni megszüntetésükre. Ezt megértve vállalkozott Izrael már húsz évvel ezelőtt is arra, hogy megelőző csapást mérjen az iraki Osirekben épülő atomerőműre, megakadályozandó ezzel, hogy Irak atomhatalommá váljon. A néhány napja végrehajtott izraeli akció céljai egyértelműen korlátozattak voltak és csak az említett két tényező elérésére irányultak. Semmiképp nem arról van szó, hogy Izrael háborút szeretne. Sőt, Izrael nem akar háborút, hiszen ez ellentétes érdekeivel. Nem áll érdekében megelőző katonai akciót indítani a térség államai ellen, hiszen azok jelenleg nem képesek komoly támadó hadműveletet indítani ellene. Ezen kívül mit érne el Tel-Aviv egy ilyen akcióval? Kétségkívül elfoglalhatná a szomszédos országok területének jelentős részét, ez azonban nem oldaná meg biztonsági problémáit, amelyek elsősorban a palesztin terrorizmusból erednének. Ráadásul a jelenlegi jordániai, egyiptomi, sőt szíriai vezetés bukása esetén csak rosszabb jöhet ezekben az országokban.

Ne feledjük a gazdasági gondokat sem. A palesztin csoportokkal szembeni harc következtében Izrael gyakorlatilag már néhány éve folyamatos háborús készültségben van és a terrorista támadások miatt a turizmusból származó jövedelem is jelentősen megcsappant. Mindez pedig komoly gazdasági gondokkal jár, amelyeket egy regionális háború csak fokozna. Szíriának még kevésbé áll érdekében egy Izrael elleni háború. A szíriai fegyveres erők színvonala az elmúlt évtizedben jelentősen romlott, hiszen a Szovjetunióból már nem érkeznek a kedvezményes katonai szállítmányok, a szíriai gazdaság pedig nem képes arra, hogy biztosítsa a megfelelő forrásokat fegyverzete modernizálására, vagy legalább szinten tartására. Ennek következtében a szíriai hadsereg, bár számszerűleg nagy, több ezer tankkal, illetve több száz harci repülővel rendelkezik, nem képes komoly hadműveletet végrehajtani és nem lenne képes megvédeni az országot sem az izraeli, sem a török fegyveres erőkkel szemben. Ennek tudható be az is, hogy Damaszkusz viszonylag enyhén reagált az izraeli akcióra. Úgy 15-20 évvel ezelőtt még szinte biztos, hogy katonai lépéseket is foganatosított volna, most azonban valószínűleg annak a rémképe lebegett a szíriai vezetők szeme előtt, hogy az izraeli haderő olyan ütemben nyomul előre Damaszkusz felé, mint fél éve az amerikai hadsereg Bagdad irányába. Jordániának, mint a térség egyik leggyengébb országának, szintén nem áll érdekében egy háború, legkevésbé pedig Izraellel szemben, amellyel az elmúlt évtizedben viszonylag normalizálta kapcsolatait. Jordánia különben sem a belső stabilitás mintaképe – annak ellenére, hogy saját gyengesége miatt szorosan kötődik az Egyesült Államokhoz – hiszen az ország lakosságának csaknem fele palesztin menekült, akik egyszer már megpróbálták de facto szétverni az országot – láss csodát – Jasszer Arafat hathatós közreműködésével. A palesztinok döntő többsége szintén nem igazán támogatna egy háborút, hiszen bármilyen háború, amelyet Izrael vívna arab szomszédaival, a palesztinok helyzetén csak rontana. Érdekes eset Libanon, mely szintén komolyan érdekelt az ügyben, már csak azért is, mert területén nagyjából 30 ezres szíriai hadsereg állomásozik. (Ezzel kapcsolatban, és kicsit visszatérve a már tárgyalt szíriai fegyveres erőkhöz, közszájon forog a térségben egy anekdota: „Miért nem vonul ki még most sem a szíriai hadsereg Libanonból? Válasz: Mert nem tudják beindítani régi járműveiket.”) Egységes libanoni érdekről nagyon nehéz beszélni, hiszen az ország az egyes, egymással ellenséges frakciók között van felosztva, a központi kormány hatalma minimális. Természetesen ez nagyon jó táptalaj a különféle terrorista csoportok számára.

Egyiptom számára egy térségbeli háború szintén előnytelen lenne, Izraellel 1979 óta formálisan normális a kapcsolata (bár, ahogy Kissinger megjegyezte, az Izraelbe rendelt egyiptomi nagykövetnek nem sok dolga akad). Egyiptomnak nincs olyan problémája, amelyet egy ellene indítható háborúval megoldhatna, sőt, ha megint vereséget szenvedne, összeomolhatna a jelenlegi viszonylag Nyugat-barát rendszer is. Abban az esetben, ha Egyiptom nem is lenne közvetlen részese egy térségbeli háborúnak, még mindig számtalan veszélyt hordozna magában az egyiptomi érdekek számára. Az egyik ilyen veszély az általános térségbeli stabilitás megingása, a másik pedig a pozícióvesztés az izraeli győzelem esetén. További negatívum, hogy tovább csökkennének a turizmusból származó kulcsfontosságú bevételek. Ráadásul, ha a kairói kormány kívül is szándékozna maradni egy Izrael elleni háborúból, szinte biztos, hogy a lakosság jelentős része – a hagyományos Izrael-ellenességből táplálkozva – követelné a háborúba lépést. Egy ilyen belső ellentét pedig megingathatná az egész rendszer stabilitását. Egyértelműen a háborúval szemben foglal állást az Egyesült Államok is, amely semmit nem kíván kevésbé, mint még egy nagy intenzitású konfliktust a Közel-Keleten.

A leírtak alapján elmondható, hogy amennyiben a jelenlegi körülmények nem változnak meg drámaian, nem várható háború a térségben. Ennek legfőbb oka, hogy minden potenciálisan érintett ország számára csak negatívumot hozna, ezért senkinek nem áll érdekében.