Mi lett volna, ha?

„Hát lelőtték Ferdinándot!” – így kezdődik Jaroslav Hašek zseniális műve. Most olvasom körülbelül huszadszor a Švejket, közhelynek tűnik ideírni, hogy még mindig tartogat számomra meglepetéseket a derék katona története. Talán csak nem figyeltem eléggé tizenkilencszer. Mi lett volna, ha jobban odafigyelek? Talán semmi, a regényt ugyanúgy élvezném most is.

Tulajdonképpen a jelenlegi élethelyzetemre nagyon jól illik Švejk sztorija is. Tévedés ne essék, nem akarom magamat egy kerekes székben végigguríttatni Prága belvárosában egy házvezetőnő segítségével. Az előbb azt írtam, mi lett volna, ha jobban odafigyeltem volna. És éppen ez a bökkenő: állandóan azon filozofálok, hogy mi lett volna, ha...

Ha történetesen nem lövik le Ferdinándot, ha történetesen Hašek megmaradt volna a kártyaasztalnál, és sohasem írja meg a regényét; ha nem töltenek bele a háború húsdarálójába több százezer katonát; ha a történelemből kimarad Trianon, nincs határmódosítás; ha sikerül elsimítani a nemzetiségi ellentéteket; ha a nukleáris energiát kizárólag békés célokra használják; ha sikerül megoldani, hogy az izraeli nép visszakapja hazáját, úgy, hogy a palesztinok és zsidók békés egyetértésben éljenek egymással; ha az oroszok és amerikaiak együtt kutatták volna a világűr ismeretlen csodáit; ha néhány agyszülemény megmaradt volna a koponyán belül, és nem forgatja fel a világrendet; ha kimaradt volna több ezer terrortámadás; ha mégis sikerült volna meghiúsítani a szeptember tizenegyediki merényletet... Sok minden másképp történt volna.

Természetesen ilyen óriási kaliberű „mi lett volna, ha...” gondolatokhoz nem ér fel az agyam. Azonban mégis jó néha visszavetíteni ezeket a világméretű problémákat a saját életemre. Olykor-olykor rájövök, hogy felesleges azon filozofálni, mi történt volna, ha egy-egy helyzetben másképp döntök. Elmaradt volna annyi keserű pillanat, elmaradhatott volna számos nehéz helyzet. Lehet, hogy több öröm lett volna az életemben, de az sem biztos, hogy kevesebb bánat. Ami meg van írva, azon nem változtathatunk. Talán csak annyit kellene tennem, hogy jobban odafigyelek azokra a dolgokra, amelyek most, ebben a pillanatban körülvesznek, figyelmesebbnek kellene lennem a barátaimmal, ismerőseimmel szemben.

ĺgy legalább lesz némi esély, hogy csupán azt a kérdést tegyem fel magamnak: mi lett volna, ha... sikerül valakinek a mostaninál is nagyobb örömöt szereznem.